Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Bényei Tamás: Az óceániai regény (Az Ezerkilencszáznyolcvannégy mint a regény elmélete)
must és a humanitást képviselte a Párt hatalmával szemben, regenyhóskent való megszületésének pillanatában elveszíti emberségét és emberiességét (vagyis épp azokat a vonásait, amelyek autentikus regényhőssé tehetnék). A pillanat másik iróniája az, hogy a Párt kollektív én-eltörlő egységébe való beolvadás, az önazonosság végső feladása pontosan akkor következik el, amikor a csupasz egóvá zsugorodott én a Másik tagadásával saját fennmaradásának mindenek fölé való helyezését állítja. Az önazonosság regényszerű elnyerésének pillanata, a Valóssal való szembenézés - az igazság pillanata - egyben az önazonosság feladásának visszavonhatatlan pillanata is. Winston mindvégig azzal kísérletezik, hogy regényszerűen - regényként értelmezhetően, a regénydiskurzusban benne foglalt előfeltevéseknek megfelelve - artikulálja tapasztalatát. Kudarca részben annak köszönhető, hogy Óceániában kiiktatták azt a kulturális, szimbolikus, diskurzív teret, amelyet a regényműfaj a modernitásban megszállt és sajátjaként kezelt. A regénydiskurzusnak ez a megszokott regényvilága a modernség egyik alapvető kétosztatúsága mentén jött létre: a regény ott van (ott játszódik, ott íródik és olvasó- dik), ahol a személyes és a nyilvános szféra egymásba ér, ahol a személyes tapasztalat történelmi tapasztalattá válik és fordítva, mégpedig úgy, hogy a regénydiskurzus által közvetíthető igazságok terepe - és az igazságközvetítés terepe - egyértelműen az előbbi, a személyes, intim világ. A modernségben - írja Moretti - a létezés legmélyebb jelentése egyre inkább a hétköznapi élet, a személyes kapcsolatok intim szférájába húzódott (39), főként azért, mert ebben a szférában véljük felfedezni a felvett társadalmi identitásaitól megszabadult és a hatalom kártékony beavatkozásaitól mentes, ezek lefosztása után megmaradt „tiszta", más szóval a transzcendentális szubjektumot (Barker vi). Másként fogalmazva (ahogy Moretti teszi): érdekes, hogy a regényben milyen keveset beszélnek a munkáról (25). Az Ezerkilencszáznyolcvannégy ebben a tekintetben is kivétel (óceániai regény), hiszen szinte példátlanul sok szó esik benne Winston munkájáról - épp azért, mert hiányzik a regénycselekmény hagyományos színtere, a személyes kapcsolatok világa. A regény tere nemcsak abban az értelemben a személyes és a nyilvános létszféra közötti közvetítés tere, hogy ebben a régióban játszódnak a regénycselekmények: a regény mint kulturális szöveg maga is e két szféra közötü közvetítés egyik legfontosabb ideológiai eszköze. Vagyis a regény csinálja, performálja is azt, amit megjelenít: a személyes kapcsolatok láthatatlan, ideológiamentes térként felfogott világát. A regénydiskurzus modern ideológiája két alapvető izomorfizmus mentén alakult ki: a regény egyrészt izomorf a szubjektummal, vagyis a regényben egymással szembesülő diskurzusok és perspektívák végső letisztulása az önazonosságát elnyerő szubjektum „formáját" testesíti meg, másrészt a „nemzet" ideológiáját, a „sok az egyben" ideologémáját állítja színre (a szubjektum és a nemzet mellett harmadik izomorf alakzatként újabban megjelent a „világ" is). Mindkét izomorfizmus - olvasásalakzatként történő - megvalósulása hasonló szerkezetet mutat, hiszen a sokhangú regény nem egyszerűen ábrázolja a szubjektum avagy a nemzet identitásának elnyerését: a sokhangúság egységgé (nem feltétlenül monologikussággá) való alakulása megismétli, előadja, performálja ezeket a modernség szempontjából kulcsfontosságú megszilárdulási folyamatokat. Ekként minden regény és minden regényolvasás ellentmondásos ideológiai funkciókkal rendelkező performatív aktus. A regény ideológiája - véli Moretti - épp a műfaj besorolhatatlansága, hibridsége, képlé- kenysége miatt „gyenge", s épp ezért hatékony ideológia. „Gyengesége" annak a létformának és ideológiának a gyengesége, amelyet a modernitás nyugati kultúrája oltalmaz (12): a mindennapi, normális, félig öntudatlan és a legkevésbé sem hősies létezésé és a liberális humanizmusé. Winston Smith ezt az Óceániában eltörölt mindennapi életet keresi saját múltjában és a proletárok atavisztikus világában. 16
