Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 5. szám - Lackfi János: Az irodalom „res publicája” avagy egy kritikusi családregény (Lengyel Balázs: Ki találkozik önmagával?)

vasgatva, gyermeki, külső szemlélőként madártávlatból tekintettem a mások sorsára, fájdalmukat absztrakt, logikai gyötrelemként, félelmüket elvi rettegésként vettem csak tekintetbe. Mindannyiszor megfellebbezhetetlennek fogadtam el a ravasz írói nézőpontot, és nem vérre menő ismerkedésnek, hanem csillogó játéknak tekintettem még az irodalmat.

A Ki találkozik önmagával? mindenek előtt azért magával ragadó és megrendítő olvasmány, mert ezekből a hol harminc-negyven éve, hol épp a közelmúltban keletkezett írásokból kitűnik, hogy a mű keltette megrendülés, öröm, félelem vagy fájdalom ma is zsigeri erővel keríti hatalmába a könyv szerzőjét. Vagyis a kritikus gazdag és hányattatott pályáján keresztül végig megőrizte a befogadásnak azt a hőfokát, amelyről így ír: „A felkavaró és a mű szépségével betelni nem tudó műélvezetre nincs szavunk. Csak azt tudjuk, hogy fiatalon, fogékonyságunk teljében van benne valami extatikus. [...] Van benne valami lényünk legmélyét hullámoztató, valami visszatérésre, ismétlésre kényszerítő, csillapíthatatlan." (A Babits-családfa)

(Széphalom Könyvműhely, 2002)

Bodor Anikó: Cím nélkül (1998)

125