Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 5. szám - Bence Erika: Beszédszerűség és töredékesség (Gobby Fehér Gyula: A tűz közepéből. Újvidéki Dekameron III.)
Bence Erika Beszédszerűség és töredékesség Gobby Fehér Gyula: A tűz közepéből Újvidéki Dekameron III. Az újvidéki Dekameron eddigi három kötete (Tekergők, A sötét árnyéka, A tűz közepéből) közül a második szövegeiben jut legerőteljesebben kifejezésre maga az előhívó elem: a világból való kivonulás és a történetmondás attitűdjét, eljárásait érvényesítő dekameroni szituáció. A Tekergők történeteit olvasva még nincs rálátásunk az alkotói folyamat egészére, és nem ismerjük sem annak a léttérnek, sem annak a léthelyzetnek összes aspektusát, amelyek keretként, létrehozó erőként szolgáltak létrejöttüknél. A másik két kötet nélkül a mesélés öröme, a harsányság és a kópéság mozzanatai határozzák meg e szövegvilágok mibenlétét és olvasásunk mikéntjét is. Bölöm, Róka, Balos, Lekvár, Tragacs, Piroska, Jucika, Rózsika Újvidék peremvidékének, a magyarlakta Telepnek „tekergői"; a rendezett életűek világából kiszorult fura alakjai, akik le-letérnek ugyan a becsület útjáról, az „igazak ösvényé"-ről, de igazi romlottság nem jellemző rájuk. Leginkább Mándy Iván józsefvárosi novelláit, vagy Tar Sándor Görbe utcai hőseit juttatják eszünkbe. Bölcs rezignáltság hatja át mondataikat, nagy konfliktus, nagy drámai erő és lázadó sértettség nélkül, „...mind szeretnének véleményt mondani, elmesélni az életüket, a szerelmeikről és munkájukról mesélni, bebizonyítani igazukat, fontosságukat hangoztatni, egyediségüket tanúsítani, hogy nyomuk és létük fönnmaradjon most és mindörökké" - mondja róluk az író a Tekergők utolsó, önreflexív indíttatású szövegében (Az Úr éneke idegen földön). A második kötetben minderre már a „sötét árnyéka" vetül. Feltűnnek ugyan Gobby állandó mesélői és szereplői, hiánytalanul jelen vannak, ám a korábbinál lényegesen nagyobb szenvedéllyel és beleéléssel előadott történeteiket már nem a kópéöntudat, hanem a végzetszerűség, a kikerülhetetlen fátum jele határozza meg. Az író és mesélői egyaránt a megváltást keresik a történeteikben. Az el- és kibeszélés révén igyekeznek választ találni életük miértjeire, vagy a történetmondás helyzetében, a beszélő szerepében keresik időleges menedéküket a mind ellenségesebbé váló világ eseményeivel, jelenségeivel szemben. Erről a valóságról beszél az író is második kötetének Töltsétek meg az embereknek zsákjait című, hitvallás jellegű szövegében: „Senki sem sejtette, kiben mi lakik. (...) Megváltozott az emberek arca. (...) Az ember kénytelen volt elővenni ismerőseit saját emlékeiből, hogy ne maradjon teljesen egyedül." Az Újvidéki Dekameron harmadik darabjának (A tűz közepéből) novellái a kép teljes elsötétüléséről tanúskodnak. 1993 a balkáni katasztrófa kiteljesedésének éve, s ez a dátum szerepel a Dekameron második és harmadik kötetének végén. A szövegvilág-teremtés lényegére való reflektálás szándékának és a datá- lás igényének jelentkezése nem véletlen jelenség Gobby Fehér műveiben: a változás, a váltás igényét jelzik. Egyrészt ez a pont az, amelytől kezdődően az író a teremtett világ képével takarja el az egyre félelmetesebbé alakuló jelen történéseit: „Az ember szeretné parancsolni magának, az ember szeretné irányítani az életét, az ember szeretné megfogalmazni a szöveget, de az valós valósággá valósodik, és túllép ezen a mai kocsmán, de hová. (...) és egyszerre vonzani kezdett a mese, és akkor is beleütköztem a hőseimbe, mikor magamba akartam vonulni, de vonulni, ha illőn" (Töltsétek meg az embereknek zsákjait). Másrészt ezen a ponton, az ötvenedik novellát követően jelzi az író, miszerint már „más történetek járnak a fejében." Ez a másság elsősorban szereplőinek világhoz való viszonyában, hőseinek öntudatában mutatkozik meg. Bölömék az ötvenedik novellát követően kilépnek Gobby teremtett világából, hiszen ettől kezdve változik a világról szóló beszéd módja. Ok ugyanis meghatározott helyszíneken (például a Féllábú kocsmája, a Köves) a hasonszőrűek társaságából alakult „értő" közönség előtt valóságos „beszédeket" mondanak: hatásos retorikai fogásokat (késleltetés, ismétlés etc.) alkalmazva adják elő élettörténetüket, amely ugyan mindig arról szól, hogy hiába igyekeztek jó útra térni, végérvényesen kiszorultak a „jólvasaltak" társadalmából, ugyanakkor ki is nevetik ezt a számukra követhetetlen szabályokat érvényesítő világrendet. S bár elbuknak, alakjuk megfelel az irodalmi hős 126
