Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 5. szám - Szekér Endre: Dublin és Pozsony (Tőzsér Árpád: Finnegan halála)

A történelmi korok és közeli vagy távoli költők közt könnyedén sétáló Tőzsér Árpád verseiben hihetetlen tömörséggel, sokfelé való kitekintéssel, bölcselkedéssel és iróniával ötvözi művészi munkáit, mint a hajdani ötvösmesterek. O bejárta az európai mesteriskolákat, de a messzi távoli világokból mindig hazajött Pozsonyba, a kis hazába. Sebastianus című versében az agyonnyilazott mester börtönbe zárásáról ír (ugyanis a nyilazást „túlélte"), s most a „vers ablakán" kihajol olvasóihoz. Máshol Euphorbosz monológjában szól Corneille színművében. „E fura kor szellemét nem tudja elviselni..." Később a Carpe diem vigaszát keresi. Aztán Zuboly álruhájába öltözik, epilógus helyett „epelógust" ír. - A Capriccio című versét hosszabban elemezte egyszer: „Gyanútlan idegen olvasó vagyok, T.Á. Capriccio című versét olvasom: mintha a Tannhauserben, a leglehetetlenebb körülmények között kivirágzó pápai pásztorbotról szólna!..." Előfordul, hogy vidámabb hangulatban kettős balladát ír T.Á. nyakkendőjéről, a 67-es kórteremről és a posztmodern szabadságról. „A vers: látható szabadság", írja ezt a mondatot Tóth Árpád nyakkendője kapcsán. Szívesen elmegy Ernővel a Luxembourg-kertbe, pónilovon, közel a tágasság panteonja, odébb Verlaine szobra stb. „Elénk terült a csillagos este, / léptettünk föl, föl, egy mennyei versbe."

Tőzsér Árpád a múló évtizedek alatt mind intellektuálisabbá formálta líráját, teljességigénnyel, filozófiai vonatkozásokkal. Nemzedékének-nemzedékünknek kiemelkedő költő egyénisége, „mogorva csillagok" alatt, őrizve pl. Mittel úrként is ezt a közép-európai, gondokkal terhelt világot. Szigorú, fegyelmezett, kétkedő költői alkatát a benső világ drámája feszíti, össze-összerándul a versmondata, mint minden igazi költő a kifejezhetetlent akarja kifejezni (olykor prózával, tanulmánnyal is).

(Kalligram, Pozsony, 2001)

Szurcsik József: Gerinctelenek (1990)

122