Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Fried István: Márai Sándor Krúdy-naplója
Fried István Márai Sándor Krúdy-naplója „Ismerik ugyebár azt a hangnemet, melyben Márai írni szokott és amelyre rámondják: ez Márai. Különös írásmód, mely komoly képet vágva, elmondja a közhelyeket, utána egy szóval, mely szintén közhely, visszájára fordít mindent és a felmondott leckét szemébe vágva, szekundába pónálja a professzor urat."1 Csak az évszám meglepő, nem az, amit a napilap vezércikke állít. 1935-ben ugyanis Márai még vállalt regényei közreadásának viszonylag az elején tart, műve, amelynek ürügyén a szerkesztő-író Kóbor Tamás megnyilatkozik, a Válás Budán (a cikkben sajtóhiba-gyanús elírással: 'Válás után'!) nem tartozik a különös gyakorisággal emlegetett regények közé.2 A terjedelmes vezércikkből kiemelt mondat azonban néhány olyan megállapítást tartalmaz, amely egyfelől a Márai-befogadás alakulástörténetére segít fényt deríteni, másfelől a Márai- értelmezés néhány, előbb jó-, majd rosszindulatú fordulatát előlegezi. És még valami: Kóbor egy olyan olvasói közmegegyezést előfeltételez, amely szerint Márai egy elfogadott, rögzített kánon része. Ugyanis 1/ Márai kialakított magának „egy hangnemet", amely jól fölismerhető, illetőleg amelyre az olvasó (a cikkben általános alanyt sugall az ige, 'rámondják') ráismer, másképpen szólva, amelyre a ráismerés örömével mondja:' ez Márai'. 2J Ez a hangnemi (ön)azonosság eszerint művek sorát tételezi, olyanokat, amelyek eljutottak az olvasókhoz, s amelyek - eszerint - az olvasói tudomásulvétel és/vagy közbeszéd tárgyai. 3/ E hangnem vagy ' írásmód ' szuverén írószemélyiségről tanúskodik, „különös"-sége tehát megkülönbözteti kortársaitól, elődeitől, mert rendelkezik az eltérő hanghordozás, a té- veszthetetlen előadás sajátosságaival. 4/ Az ' ez Márai' rámutatás egy anti-retorikus beszédmódot köszönt, hiszen a közhelyekkel élés, azok kifordítása, közhellyel a kanonikusság ellenében hat, azt az anti-kánont segít létrehozni, amely az olvasói közmegegyezéssel van összhangban. A közhelyek halmozódása érzékelteti a közhelyek természetét, közhely-voltát, így mindenekelőtt azt, hogy az író éppen ennek felmutatására törekszik. Hogy a megmerevedett „professzoros" szabályrendszert megsemmisítse. Aligha fölösleges Kóbor Tamás vezércikkének idézése, hiszen körvonalazza azt, ami később Márai Krúdy-képének is sajátossága lesz, az empíria, az irónia és a kettő összejátszatása révén egy anti-kanonikus önkanonizáció (és önlegitimáció) regényi létrehozása. Márai Sándor elsősorban a Szindbád hazamegy című regényével határozta meg a maga Krúdy-képének fő vonásait, oly sikerrel, hogy ez az epikai stilizáció értekező prózák hivatkozási forrása lett,3 „hiteles" Krúdy-portrénak fogadtatott el, még akkor is, ha a regényben fölbukkanó Krúdy-idézetek ironikus kontextusban lelhetők föl. És még akkor is, ha az előadás nyomán lejegyezhető „dallam" természetszerűleg Máraié - és nem Krúdyé. Ugyanakkor a regényértelmezés mintegy fölöslegessé látszott tenni a Márai - Krúdy-viszony behatóbb kutatását, s az elszórt naplójegyzetek (valamint a Márai-kispróza néhány darabja, például Krúdy óbudai lakásáról) a legjobb 73
