Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - „Lányaim” (Beszélgetés Németh Magdával, Judittal, Ágnessel és Csillával édesapjukról, Németh Lászlóról) (Készítette: Erdélyi Erzsébet – Nobel Iván)

Akkor abban a megállapításban, hogy mindnyájan ügi/esen verseltek, volt némi apai elfogultság is. Ugyanakkor valós volt az a meglátása, hogy a matematika iránt vonzódást éreztek, hiszen valamennyien reálpályára kerültek.

Magda: Én szerettein volna orvos lenni. '49-ben végeztem el a középiskolát, de akkor be se küldték a pályázatomat, mert úgysem vettek volna fel. Végül két nyelvszakra sikerült bejutnom: angol - francia szakra. Az első félévkor ezt megváltoztatták azzal az indokolással, hogy nem lehet egyszerre két nyugati nyelvet tanulni - ez '50 karácsonyán volt -, így magyar szakra kellett átmennem. Úgy döntöttem, hogy az angol mellett megmaradok. Nos, azon a tavaszon keserves életem volt a magyar szakon, mert a professzor minden egyes órán - még az ómagyar irodalom kapcsán is - előhozta aput, és elkezdte szidni. Ez így ment egész tavasszal. Év végén jött a kollokvium - nem ő kollokváltatott, hanem a beosztottjai -, az anyagból egyetlen kérdést nem tettek föl, hanem ilyen kérdések voltak, hogy a te apád még most is azt hiszi Sztálin elvtársról, hogy az egy buta paraszt? És a végén adtak egy közepes osztályzatot. Akkor eldöntöttem - amúgy is nagyon rossz anyagi helyzetben volt a család -, hogy én ezt tovább nem csinálom, hanem elmegyek dolgozni. Két évig gép- és gyorsíróként dolgoztam, majd férjhez mentem, és esti tagozaton keresztül jutottam be a vegyészmérnöki karra. Ez rossz tapasztalat volt, bár Judit esetében is természetes volt, hogy természettudományi pályára megy, de Ágnesnél ez egyáltalán nem volt természetes, mert ő nagyon is humán érdeklődésű volt, és apu egy kissé őt is befolyásolta, mint ahogy engem is, hogy próbáljam magam vegyésznek képezni. Akkor a férjem Diósgyőrben dolgozott, ott vegyészet nem volt, ezért a kohómérnöki szakon hallgattam egy félévet, majd feljöttem Budapestre, a vegyészmérnöki kar esti tagozatára, azután átmentem a nappali szakra. Ez annyi különbözeti vizsgát jelentett, hogy már egy diplomát lehetett volna szerezni. Mire egy kicsit megtelepedtem volna a szakon, elmentünk Kanadába. így hát nagyon megszenvedtem a vegyészdiplomáért, és úgy érzem, Ágnest is befolyásolta a pályaválasztásban, hogy ilyen tapasztalataink voltak.

Ágnes: Valójában szégyenkezem, mert én ennek a családnak olyan árnyékban élő tagja voltam, akit apám hivatalosan soha nem tanított. Ennek elsősorban talán a korom volt az oka, az, hogy két, illetve három évvel fiatalabb voltam a két nővéremnél. Ez azt jelentette, hogy egy öt- és egy nyolcéves gyereket már nem lehet együtt tanítani, ezért én mindig csak zavartam a testvéreim tanulását. Még hozzáteszem, hogy biztosan kakukktojás voltam a családban. A Lányaimban írja apám '35 szilveszterén, hogy nekem lejjebb a helyem a családban mindenkinél, és mégis minden törekvésem az, hogy föléjük kerüljek. És hogy ha a család egy pohár szóda, akkor én vagyok a szénsav benne. Meg azt is, hogy gonosztevőjelölt vagyok. Ezen elgondolkoztam, hogy milyen mély nyomot hagyhattam én nem is a világban, hanem ebben a családban, ha már másfél éves koromban rám mondták azt, hogy gonosztevőjelölt vagyok.

Nem voltak nyugodtak a tanulóéveim. 1946-48-ban a család háromszor változtatott otthont, ennek következtében én meg iskolát. Az egyik évben latinból, a következő évben németből, a harmadik évben franciából kellett különbözeti vizsgát tennem úgy, hogy nyáron készültem fel egy hónap alatt. Persze édesapám készített fel, s nem is volt sok kedve hozzám. Ebből adódott azután az, hogy az eredményeimet is mindig kétkedve fogadták, mivel játékos és bohókás voltam ebben a családban. De azt mondom, hogy gyerekként ez engem nem különösebben izgatott, és ennek ellenére nagyon boldog gyerekkorom volt. Valószínűleg egy önérzetes, nagyszájú, vihogó gyerek lehettem. Egyvalamire azonban emlékszem, ami megrázott, és ez az első elemista bizonyítványosztáson volt. A nagylányok mindig mondták, hogy majd az iskolában megtanulod a magyarok istenét, majd ott így kell viselkedni, majd ez lesz, és majd meg fogsz bukni, és hát soha életemben olyan boldog nem voltam, mint amikor megkaptam az első elemista bizonyítványomat, és az tiszta jeles volt. Aznap nem hazamentem, hanem hazalibegtem, és amikor nagy büszkén mutogattam

63