Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Kalász István: Index
le. Belőle. Tudtad, hogy Marlowe-t egy ismerőse ölte meg. Egy ostoba vacsoraszámlán vesztek össze Deptfordban, ezért szúrták agyon, mondta egy reggel E. a konyhában, hogy mondjon valamit, a sápadt nő pedig csak bólintott a befagyott mosogató felett. „Aztán? E., a híres író olykor-olykor átjött hozzám. A végén szinte minden este részeg volt - és talán már sejti, uram -, egy este a bourbontól teljesen berúgva, motyogva bevallotta, hogy féltékeny volt, hogy kínozta a gyűlölet, mert nagyon gyűlölte a francia tehetségét, a sikerét a nőknél, és hogy a francia író mindezt persze észre vette, gúnyosan mosolygott..., és akkor ott Korzikán a rádión megadta a németeknek, a Lightning felderítőgép útvonalát... Hát ez a nagy titok. Bizonyítani nehéz, de ez már nem az én gondom. Sir, sok sikert a könyvéhez, és lásson többet, mint a többiek látnak, fogjon mindenkit szavánál, ha tisztességes író akar lenni, a nevemet pedig - ígéretéhez híven - említse meg könyvében. Isten Önnel." Két nappal később M., nem sokkal karácsony előtt, az író felolvasott a kéziratból. A kiadóban, az igazgató irodájában olvasta fel az idahói Joseph Black vallomását. Ez kérem, döbbenetes felfedezés, sziszegte egy szőke nő a sarokból. Szép bokája van ennek a ném- bernek, gondolta M., és kedvesen rámosolygott a nőre. Az öreg igazgató sápadtan ült a sarokban, és döbbenten a fejét rázta, mégis, hogyan tehetett E. ilyet? Ez a nagy, humanista író, aki elszántan harcolt a fasiszták ellen?! A szürke kiadói emberke, M. lektora hosszasan krákogott, majd telefonált, aztán közölte, hogy EZ így MOST nem jelenhet meg. A könyv lefújva! Az amerikai leveleket pedig bekérik a minisztériumba. M. szerényen vigyorgott, a levelek otthon vannak, az íróasztalon. Hát barátom, mekegte a kiadói emberke, most elviszünk haza autóval, te meg rögtön hozod a leveleket! És a kézirat többi részét is, jó?, M. pedig bólintott, majd a honoráriumról kérdezett. Az igazgató személyesen kísérte le az írót a pénztárba... Aznap éjjel M. óvatosan megcsókolta a nőt az ágyban. Hónapok óta először. A nő mosolygott. Jó, hogy elvették tőled ezt a könyvet. Nem volt ez neked való. Igazad van, mondta M. halkan, úgy nem tudtam volna megírni, ahogyan ezek akarták. Magam sem hittem volna, hogy aztán sikerül. Mostantól jobb lesz minden, suttogta a nő, érzem. Hogy elmúlt ez az ősz... Jön a tél. Igen, mondta M., és nevetni kezdett, hát elhitték a fajankók. Mit, kérdezte álmosan a nő. Na, Joseph Black soha nem létezett, suttogta M., ezt az egészet én találtam ki. Egy régi ismerősömnek álnéven kiküldtem a híres Mister Black vallomását..., ő pedig vissza, ide nekem..., hát így..., na, ezek meg rögtön becsiná.. .Tudtam, hogy így lesz. Tudtam. A nő nevetni kezdett, M. pedig öregesen kimászott az ágyból, az ablakhoz lépett, és nézni kezdte a kihalt, sötét utcát, és közben egyre hangosabban nevettek az éjszakában. 108
