Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Kalász István: Index

Amennyiben érdekli a dolog, akkor csak olvassa tovább, sapienti sat.

Tisztelt Uram, az egész úgy kezdődött, hogy E. összeismerkedett egy írótársával. Még Délen, lent Spanyolországban a polgárháborúban találkozott azzal a pilótával. Az íróval. Persze ittak, az öreg édeskés rióját töltötték magukba liter számra a szétlőtt spanyol városkában, és egész nap fecsegtek, nevettek, de az irodalomról nem és nem beszéltek... Aztán kitört a második világháború, uram, és ezek ketten megint találkoztak, ezúttal 42-ben, New Yorkban futottak össze, ahol a francia író éppen az új könyvét mutatta be, mert bestseller volt ennek a franciának a könyve; jó irodalom volt a javából. Persze E. elment gratulálni, és - azt hiszem ekkor kezdődött a baj kettőjük között. Nem afféle írói féltékenység volt ez, bár E. mindenkire féltékeny volt kicsit, hanem - Ki hinné, Sir? - egy nő miatt... Mert E. egy szép nővel volt azon az estén, aki ott helyből beleszeretett a franciába - a pilóta magas, jóképű férfi volt -, de annak a franciának nem kellett á hangosan nevető „blond" lány, köszönte szépen, inkább ment haza a bérelt lakásába. Mesekönyvet írni, mondta. Na, ettől a kijelentéstől a szép nő persze végleg megbolondult, E. pedig majdnem felrobbant mérgében. Well, így kezdődött, hogy E., a sikeres amerikai író, féltékeny lett."

„A féltékenység a legpusztítóbb érzés ám, igen, történt hogy jött a fordulat 2 World War- ban, partra szálltunk Korzikán, E. elment a frontra tudósítani, mesélni vérről, hősiességről, szétlőtt templomokról, megmérgezett kutakról, felrobbantott hidakról, lebombázott utakról, a francia meg repülni akart, de bombát nem akart dobni a kisbolygóra, így lett hát felderítő repülő; ott voltak mindketten a háborúban, és a sors fintora folytán megint találkoztak. Ezúttal Korzikán. E. riportot akart írni a szigetről, egy szép norvég nővel jött, és itt kerülök én a történetbe, mert engem osztottak mellé sofőrnek. Egész nap vittem őket a Jeeppel ide-oda, E. jegyzetelt, a nő fényképezett, majd este találkoztak a franciával... Az étteremben, a reptér mellett. És megint azt történt, ami New Yorkban, a norvég nő vacsora közben rajongani kezdett a francia íróért; így itták végig az éjszakát hármasban, a szép szőke nő, a vidám francia, és E.! Mogorván, féltékenyen... Sir, minden művész tíz másikat öl meg, mondta Morgenstern, gondoljon csak erre, mert másnap..."

M. egyre csak izzadt; a történet egyre érdekesebb lett. Odakint hullott a hó, a város halk lett, az emberek udvariasak, bizonyosan még a Télapó is örül a templomkupolák fölött lebegő történelmi materializmusnak; röhögött egyre M., közben a nő vidékről szerzett krumplit, húst, kompótot, és a vacsorához, hiába morgott gúnyosan az író, a nő gyertyát gyújtott.

„Aztán?, kérdezi Ön, well, július 31-én, 1944, ez volt az a nap Korzikán, Sir, amikor másnap reggel a francia beült P-38-as Lightning gépébe, hogy Menton felé repüljön. Az idő szép, szél nincs, a felderítőgép olyan gyors, egyetlen másik gép sem ér nyomába..., igen, a francia még tesz egy kört Baggio kopár reptere fölött, aztán elindul a francia partok felé. E. integet, a nő hosszasan integet, aztán... Aztán? Well, én ott álltam mellettük. E. és a nő mellett, amikor E. megkért, hogy mutassam meg, hol van az a „damned" rádióállomás, mert dolga van ott, így elkísértem, a nő közben elment sétálni, E. pedig minden rádióst kiküldött a teremből, mert titkos üzenetet kellett továbbítania, this is a secret message, mondta, Sir, akkoriban sok újságíró dolgozott a katonai felderítésnek, ez nem volt különös dolog, majd 10 perccel később bemehettünk, és az adó-vevőn minden frekvencia máshol állt, a katonák csak álltak értetlenül, E. pedig szó nélkül kiment."

„Aztán, kérdezi Ön bizonyosan, well, még aznap eltűnt a francia író. Mint később kiderült: kipróbálás alatt álló, új, nagyon gyors német gépnek indult utána, két Focke-Wulf 190-es lőtte le... Aztán? Igen, véget ért a háború, hazamentem Idahóba, és valamivel később találkoztam E.-vel. Nem messze tőlem vett házat."

A lakás nagyon hideg lett, a nő éjjelente sírt a sötét konyhában, de M. nem hallott semmit; olvasott, írt, olvasott, írt, olvasott, írt; szinte a gondolat mélyére szállt, hangok, szavak, betűk, mondatfoszlányok lebegtek az agyában, a nyelv, az isteni nyelv nem tágított mellő107