Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Kalász István: Index

gondolat felett..., majd ásított, visszament füstös dolgozószobájába. Tudta: a nőnek igaza van, de milyen igaza: Ez az amerikai ártott neki. íróasztalán E. fényképe feküdt; mintha mosolygott volna, és ekkor Platón jutott eszébe, aki egy szép napon értetlenül állt a zsivaj- gó rabszolgapiacon, mint áru, mert kicsit gúnyolódott a hatalmon..., és M. hangosan fel­nevetett, majd hosszasan belebámult a jóképű amerikai arcába, és halkan azt mondta-szi- szegte neki: Nem fogsz megúszni, azért is megirom az életedet, te piszok. Aztán lassan le­ült az írógéphez, elővett egy borítékot és írni kezdte a levelet... A válaszlevél két héttel később érkezett meg Idahóból, a feladó: Joseph Black volt. „Tisz­telt Uram, nagy örömmel hallottam közös hungarian ismerősünktől, hogy életrajzot ír az amerikai íróról, elhunyt ismerősömről, és ebben segítségemet kéri. Well, kérdezzen csak, Sir, őszintén válaszolok majd Önnek, bár bevallom, erről az emberről, aki Franciaország­ban katonatársam volt, majd később szomszédom volt, nem sok jót tudok mesélni. Jobban mondva: öreg vagyok már, eleget hazudtam életemben, de azért well, szívesen segítek, your J. B." A magyar író pedig elővett egy második boríték, és megírta a kérdéseit és köz­ben arra gondolt, hogy még az eunuchok is tudtak... Sok-sok intimitást kapott válaszként Amerikából. Mister Black az amerikai író szeretőiről írt, majd E. fölényeskedő kijelentéseit vette sorra, „a nők, kérlek, az egy külön fejezet" hö­rögte E. egyszer idahóban részegen, M. pedig gondosan jegyzetelt, irkáit a vaskos füzetbe, majd újabb kérdéseket tett fel dear Josephnek..., aztán vitte a postára a levelet, adta le hu­nyorogva az ablaknál, és szinte napra pontosan 3 héttel később jött Black egyre vastagabb air mail küldeménye. Igen, J. Black hűen gépelte a válaszokat Idahóban, és így derült ki, hogy ki volt például a párizsi regény érzéki B. Ashley-je a valóságban. így jöttek-mentek a levelek, így köszöntött be a szeles ősz, és M., a magyar író elásta magát a sötét szobájában, a nő odakint nyelvórákat adott valamelyik pattanásos, szemtelen kamasznak azért, hogy pénz kerüljön a házhoz. Este pedig főtt krumplit ettek szótlanul a konyhában, aztán M. ment vissza az íróasztalához, hogy írja E. életét. De nem volt jó a könyv, nem volt jó életrajz. Olyan volt mint a többi, nem volt benne ti­tok, bűz, mocsok, nem volt benne a ziháló, verejtékező ember, így nem volt hát benne lé­lek. Nem ez volt az opera magnum. Az pedig kevés volt, M. nem akart olyat írni, mint a többi, nem és nem! Nem! Közelgett a tél, a vihogó diákok lassan elmaradtak a hideg lakószobából... De az embernek olykor szerencséje is van az életben, hiszen valószínű, hogy a valószínűtlen bekövetkezik mondta valahol Arisztotelész, hangoztatta hát egyre hangosabban maga az író..., nos, így történt, hogy egy esős, ködös éjjelen megcsörrent a telefon. Az író kibotorkált az előszobába, a vonal sistergett, kattogott, zúgott, Joseph B. volt a vonal túlsó végén. Well, hogyan halad a művel, kérdezte rögtön, M. pedig csak hümmö- gött zavartan. Let's see, mondta Mr. Black, én már nem élek sokáig, ma beszéltem az or­vossal, rák, cancer, it is a shit, sir, sokat dohányoztam in my life, ittam, és túl keveset kur- váztam, well, mostantól gyorsan kell mennie a dolgoknak. Ezért Sir, amennyiben megem­líti a nevemet könyvében, elmondom Ön a nagy titkot, you know? M. pedig csak nevetett sötétben, és mindent megígért, mint egy római szenátor. A vastag levél két héttel később érkezett az USA-ból. M. kibontotta, hosszasan olvasott, aztán röhögött, csapkodta az asztalt, egyik erős cigarettát szívta a másik után, még egy rossz magyar brandyt is legördített, majd két napon keresztül csöndben ivott kedvenc kocsmájában. „Tisztelt Uram, nem tudom, mit kezd majd ezzel az információval - az én életem már semmi, így mire menjek vele, a sírba pedig nincs kedvem all that vinni magammal -, de nem is szaporítom a szót, nos, tény: E., az író embert ölt. Persze több esetben tette ezt már előtte is szóval, gesztussal, mondatokkal, okos szívtelenséggel - well, higgye el sokat ol­vastam róla -, de egyszer, Sir, egyszer - really! - megtette. Igaz, akkor sem ő lőtt, ahogyan azt a „becsületes, bátor" gyilkos teszi, hanem lövetett. 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom