Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Bálint Péter: A jelentős és a jelentéktelen (közelítések Szentkuthy történelemszemléletéhez)
15 Jósé Ortega y Gasset: A történelem, mint rendszer, In: Két történelmi esszé, Bp. Európa, 1983.199-200 16 Szentkuthy épp ezért nem tud azonosulni az ortegai „elbeszélő ésszel" sem, amely belátja, hogy „az emberi élet nem olyan valóság, amely véletlenszerűen változik, hanem ellenkezőleg: éppen a változás a 'szubsztancia' benne; ez pedig annyit tesz, hogy nem lehet eleata szubsztanciának tekinteni. Mivel az élet 'dráma', amely megtörténik, és mivel az 'alany', akivel megtörténik, nem a drámájától kiilömlló és azt megelőző 'dolog', hanem maga az előadás, azt kell mondanunk, hogy akár a cselekmény is lehet ’szubsztancia". És ha a cselekmény változik, akkor azt kell mondani, hogy 'szubsztanciális" a változás”. (Ortega: Uo. 191) Bár több évtizedes megfigyelése alapján tudja, hogy az élet nem véletlenszerű változás, csak éppen azt vallja, hogy az emberi sors, az archaikus kötődéseiben felismert lélektani realitások tudatosítása és megváltoztatása révén alakítható, kiváltképpen, ha az ember megszabadul rögeszméitől és hatalommániájától. 17 „A történelmi anakronizmusok oly előszeretettel alkalmazott módszeréből az következik, hogy az egyes sorsok egymással fölcserélhetők, az álarc és a labirintus kiismerhetetlen alakokat hív létre. Talán ezért is vonzódik Szentkuthy annyira a bábszínházhoz, a marionette-figurákhoz..." Rugási Gyula: Szent Orpheus arcképe, Bp. JAK Pesti Szalon, 1992.29. 18 Szentkuthy: Vallomás és bábjáték In: SZOB II. Bp. Magvető, 240. 19 Rugási Uo. 30. 20 Szentkuthy: Cicero vándorévei, Bp. Szépirodalmi 1990. 53. 21 Szentkuthy: Vallomás és bábjáték, 241. 22 Pessoa Uo. I. 28. 23 Bori Imre: Prózatörténeti tanulmányok, Forum Újvidék-Akadémiai Bp. 1993.169. 24 „Az én könyvem, ne felejtse el, történelmi munka. Valóban így határoznák meg a műfajok hagyományos osztályozása szerint, az én véleményem azonban az, noha nem szándékozom más ellentmondásokra rámutatni, hogy minden, ami nem élet, uram, az irodalom, A történelem is, Elsősorban a történelem (...) Jól éreztem tehát, hogy a történelem nem valós élet, hanem irodalom, és semmi több, De a történelem valós élet volt egy olyan korban, amikor még nem lehetett történelemnek hívni". Jósé Saramago: Lisszabon ostromának históriája, Bp. íbisz, 1997, 10-11 (fordította: Lukács Laura). 25 „a történelmi ész semmit sem fogad el puszta tényként, hanem minden tényt felold a fieri folymatában, amelyből a tények erednek: látja, hogy jön létre a tény. Nem hiszi, hogy pusztán azzal megvilágíthatja az emberi jelenségeket, hogy leszűkíti őket ösztönök és 'képességek' együttesére - amelyek valójában éppolyan nyers tények, mint az ütközés vagy a vonzás -, hanem megmutatja, hogy mit tesz az ember ezekkel az ösztönökkel és képességekkel; de még azt is föltárja, hogy miként jöttek létre ezek a 'tények' - az ösztönök és képességek-, amelyek természetesen nem egyebek, mint fogalmak - értelmezések -, melyeket az ember gondolt ki életének valamely korszakában". (Ortega: Uo. 221-22) 26 „Az 'egyetemes történelem' maga sem konkrét aktus vagy tény, hanem 'követelmény', mégpedig olyan követelmény, amely a krónikajellegből és ennek 'magánvalójábóT születik, valamint abból a sajátos szándékból, hogy a végtelen progresszus révén lezárható legyen a szerencsétlenül megkezdett végtelen progresszus". Croce: Uo. 571. 27 Szentkuthy: Vallomás és bábjáték, 242. 28 Szentkuthy: A megszabdított Jeruzsálem, 29. 29 Walter Benjamin: Angelus novus, Bp. Magyar Helikon, 1980. 962. 30 Szentkuthy: A megszabadított Jeruzsálem, 28. Másutt, egy beszélgetés keretei között is megismétli e vallomását: „Minden, ami emberi. Nemegyszer a végletekig bonyolítom a maszkabált, de mindig egy abszolút morális cél érdekében, azok ellen emelve vádat, akik az életből ilyen véres cirkuszt csináltak". Varga Domokos : Az ÉS látogatóban Szentkuthy Miklósnál. In: A mítosz mítosza, 109. 31 Flaubert levelei, Bp. Gondolat 1968. (fordította: Rónay György) 201. 32 Uo. 193. 33 Paul de Man: Az önéletrajz mint arcrongálás, Pompeji 1997/2-3.103. 34 „Túláradásról van szó, hiszen a nyelv elkerülhetetlenül megsokszorozza önmagát (...). De vajon nem állítható-e róla ugyanekkora joggal a hiány, illetve az, hogy a megduplázódás sérülésétől szenved? Hogy kétségbe vonja a nyelvet, azért, hogy újraalkothassa azt a tükör virtuális terében (ami a határsértés reális tere), s hogy újabb és újabb tükröket nyithasson fel önmagában, végtelenül folytatva ezt a játékot? A káprázat és tükröződés valódi végtelensége alkotja meg a mű hival91
