Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Bálint Péter: A jelentős és a jelentéktelen (közelítések Szentkuthy történelemszemléletéhez)

kodó sűrűségét - a belsőségesség teljes hiánya jellemzi a művet, a sűrűség mégis, paradox módon, ebből jön elő". Michel Foucault: Nyelv a végtelenhez, Debrecen, Latin betűk, 1999.69.

35 „Ha a történelmi személy valós súlyával szerepelne, akkor a beszéd arra kényszerülne, hogy olyan szerepbe helyezze, melyben - paradox módon - veszítene valóságosságából (ezért oly valószínűtlenek Balzac Medici Katalinjának szereplői), a beszédnek szóra kellene bírnia őt, amivel máris lelepleződne a szélhámosság. Ha azonban pusztán elvegyülnek fiktív társaik szomszédságában, ha csak utalás történik rájuk valamely társas összejövetel kapcsán, e mértékletesség, mint valami zsilip, mely kiegyenlíti a víz két különböző szintjét, egy szintbe hozza a regényt és a történelmet. A történelmi alakok újraegyesítik a regényt mint családot, s mint ellentmondásosan gúnyt érdemlő és ünnepelt ősök, nem dicsfénybe, de a valóság fényébe vonják a regényest - ők a realitás legfőbb garanciái" 133-34

36 Pernye András: Szentkuthy Miklós: Divertimento, In: A mítosz mítosza 89.

37 „... szisztematikusan lekapcsolódik az Énről, aki éppen magához ragadta a beszédet, s máris kész arra, hogy kibontakoztassa és berendezkedjék benne: időben lezajló lekapcsolódás (...) abban a távolságban lezajló lekapcsolódás, amely a beszédet a beszélőtől elválasztja (napló, feljegyzések, versek, elbeszélések, elmélkedések, bizonyító célzatú diskurzusok), lekapcsolódás annak a szuverenitásnak a belsejében, amely gondolkodik és ír". Michel Foucault, Uo. 80.

38 „Eláraszthattam volna az olvasót egy sereg szakkifejezéssel. Eszemben sem volt! aggályosán mindent lefordítottam franciára. Egyetlen különleges szót sem használtam úgy, hogy azonnal meg ne magyaráztam volna" (Falubert levelei 203). Kerényi Károly pedig épp arról biztosítja a Jó- zsef-regényén munkálkodó Thomas Mannt, hogy egy író, a kor szellemével azonosulva, olykor többet tud mondani, mint a szakemeberek: „A »nyelv«, amellyel Ön dolgozik, éppenséggel mélyebb síkon mozog, mint a tiszta hangbeliség: hogy úgy mondjam, tiszta átlátszóság, ami egyszerűen mindent kifejez és amellett még azt a benyomást kelti, mintha mindezt csupán hagyná kifejezésre jutni (...) csak ha valaki annyira birtokában van az egyiptomi anyagnak, mint Ön, csak az tudja ezt a nyelvet beszélni. Ez természetesen tévedés. Ebben az esetben a legnagyobb egyiptológusok volnának a nyelv legkimagaslóbb művészei, ezt pedig mégsem lehet állítani. Világos, hogy az anyag birtoklásához még a nyelvtehetségnek is hozzá kell járulnia, hogy olyan művek jöjjenek létre, mint a »József Egyiptomban«. (..) Mert érdekes, hogy Ön, aki nem szakember, hanem csupán a »nyelv tehetségével« rendelkezik, és elvileg meg is akar maradni emellett, az egyipto- miságról mennyivel többet tud valóban mondani, mint a tisztán szakemberek!" In: Thomas Mann - Kerényi Károly : Beszélgetések levélben, Bp. Gondolat,1989. 81-2

39 „Könyvemben egyetlen különálló, öncélú leírás sincs; mind az alakjaim szolgálatában áll, és mindnek megvan a maga közvetlen vagy távolabbi következménye". Flaubert levelei 204.

40 Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései, Bp. Európa, 1984.395.

41 Paul Ricoeur: A történelem és a fikció kereszteződése, In: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok Osiris, Bp. 1999. 371.

42 Flaubert, Ricoeur olvasatában azon írók fajtájához tartozik, akik a fikciót magának a történelemnek a síkjára helyezik, „a XIX. század nagy regényíróit olvashatjuk úgy, mint segédtörténészeket, vagy inkább mint olyan kor szociológusait, amely még nem ismerte a szociológiát: mintha a regény itt még betöltetlen helyet foglalna el a humán tudományok birodalmában" Ricoeur: Uo. 370.

43 Flaubert levelei, 199.

44 Más összefüggésben, Somlyó György egyik esszéjében is felmerül Flaubert neve: „Szentkuthy nem flaubert-i író, annyi bizonyos, s ha nagy, hát nem Flaubert-szerűen nagy író". Glória és karika, In: A költészet örödik évada, Bp. Magvető, 1988.174.

45 Hogy maga is ismerte és átgondolta a flaubert-i problémát, egyik „álarcos" portréjában találunk szövegszerű bizonyítékot: „Semmiféle körülmények között sem eshetünk az ellenkező végletbe, vagyis - a modernizálás és aktualizálás mámorában - nem alkalmazhatunk úgynevezett hipermodern művészeti módszereket és trükköket, ész nélkül záporozó anakronizmusokat...." Szentkuthy: Saturnus fia, Bp. Magvető, 1989,6.

46 In: Prosper Mérimée: Regények és elbeszélések. Bp. Európa, 1989. 7.

92