Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Bálint Péter: A jelentős és a jelentéktelen (közelítések Szentkuthy történelemszemléletéhez)
Szentkuthy fittyet hányva a Sainte-Beuve-i elvárásokra és flaubert-i óvatosságra, minden egyes művében számtalan „rezonőrt" szerepeltet, akik úgy gondolkodnak, mint a különféle álarcok mögé rejtőző lantosunk, s cseppet sem befolyásolja az, hogy Cicero vagy Liguriai Alfonz a maga korában nagyon is „modern" bölcseleti kérdéseket tesz fel, s éppoly komolyan vonzódik a freudi lélekbúvárláshoz és a Kari Barth-i teológiához, akár egy huszadik századi bölcseletszerető. Ebből persze két tanulságos regényelméleti megállapítást is levonhatunk; egyfelől azt, hogy a „rezonőrök" személyét nem illik összetéveszteni vagy azonosítani magával az íróval, emlékezzünk csak Yourcenar megjegyzésére: „mily otrombák, akik azt mondják: »Hadriánus voltaképp ön, asszonyom!« De, úgy lehet, nem kevésbé otrombák azok, akik csodálkoznak, hogy ilyen távoli és idegen témát választottam". Másfelől pedig azt, hogy az áltörténeti regényben a múlt rekonstruálása és a különböző történelmi hősök szobrának életre keltése nem öncélú írói szándék, erre utal Yourcenar egy másik elhíresült megjegyzése: „Akik önálló kategóriának tekintik a történelmi regényt, megfeledkeznek arról, hogy a regényíró soliasem tesz mást, mint hogy a maga korának eljárásai segítségével értelmezzen bizonyos megtörtént eseményeket, tudatos vagy nem tudatos, személyes vagy nem személyes emlékeket, amelyek ugyanabból az anyagból valók, mint a történelem." A Szentkuthy-féle káprázatteremtés sajátossága és lényege, amely egyébként több ponton is rokonságot mutat a Yourcenáréval, egy, a Cicero vándoréveiben elhangzó vallomásból is tetten érhető: „Őskori harcok és dekadens idegek, nyers vérengzés és alkonyi líra: nem arra való-e a művészet, hogy ezeket a távolságokat, végletes hiábavalóságokat (hiszen tán jól sejtjük, az mind a kettő) akarva vagy nem akarva ábrázolja?" E vallomásból arra következtethetünk, hogy az egész életén át Catalogus rerumát és monstre naplóját író Szentkuthynál egyetlen történelmi ténynek és eseménynek, egyetlen tárgyi vagy szellemi örökségnek sincs önmagában bizonyító értéke, perdöntő ereje; csupán tény és kommentár, álarcos hős és írói én bonyolultan összetett viszonya, szüntelen egymásra vetülése, egymást módosító és kiegészítő szerepe kínálja azt az egységet, ami egyébként is csak egyedül a műalkotás, így az „áltörténeti" regény sajátja. Jegyzetek 1 Fernando Pessoa: A kétségek könyve l-ll Bp. íbisz, 1998 (fordította: Pál Ferenc), I. 75. 2 Klaniczay Tibor: Szentkuthy Miklós: Hitvita és nászinduló, In: Szentkuthy Miklós A mítosz mítosza, Bp. Nap Kiadó, 2001. 93- 96. 3 Radnóti Sándor: A különc, uo. 196. 4 Vas István: Egy igazi avantgardista, uo. 103. 5 Benedetto Croce: A történelem filozófiája, In: A szellem filozófiája - Válogatott írások, Bp. Gondolat 1987. 564. 6 „Két epikai véglet áll előttem: impresszió-foltok és rendezett egész. Számomra idő vagy halálfélelem (...) mindkettőt lehetetlenné teszi (...), élet-töredékeket nem tudok elmondani, részben mert a töredék már halál, részben mert a töredék nem monumentális (...), viszont az én 'monumentális' monológjaim is, azáltal, hogy jelen-köröcskékből vannak felfújva, agglutinálva, tulajdonképpen szintén nyitottak, minden irányban befejezhetetlenek, tehát a töredékekkel rokonok...." Szentkuthy: Narcisszusz tükre Bp. Magvető, 1995. 249. 7 Szentkuthy: Az egyetlen metafora felé, Bp. Szépirodalmi, 1985. 100. 8 F. Pessoa: Uo. 1.197. 9 Szentkuthy: A megszabadított Jeruzsálem Magvető, Bp. 1965. 26. 10 Martin Heidegger: Lét és idő, Bp. Gondolat, 1989. 619. 11 Pessoa: uo. I. 25. 12 Uo. I. 34. 13 Szentkuthy: Fekete reneszánsz, In: SZOB I, Bp. Magvető, 1973.164. 14 Uo. 519 90
