Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Fekete J. József: Az efemerség aktív utálata avagy a hipochondria epikus metaforái
nézet, egy túlhaladott társadalmi berendezés, egy idejétmúlt erkölcsi rend vagy érték- rendszer kíméletlen bírálatát nyújtja az általa felépített vagy sugallt világképpel. Pomogáts Béla szerint „Az Orpheus végül is nem regény, még szürrealista értelemben sem, hanem valami más. A regény mindig valami szervezett alakzatot jelent, még a modern irodalom formabontó kísérleteiben is. Szentkuthy műve éppen a szervezettséget utasítja el. Ezért legfeljebb azt mondhatjuk róla: próza, amelynek vannak epikus, költői és esszéisztikus mozzanatai, részletei."i5 Ezt a véleményt sem fogadhatjuk el, hiszen a II. Szilveszter második élete minden mozzanatában a mumifikálás testrészenként történő előrehaladásához van kötve, Arc és álarc gondolatai a strassburgi dóm alakzataihoz kapcsolódnak, a Fekete reneszánsz felépítése egy fiktív dombormű alakzatát követi. „Szentkuthy részletező műleírásai többnyire fiktívek, sőt abszurdak: ha nem képzeletbeli alkotásokról szólnak, mint Brunelleschi tervezett domborműveiről a Fekete reneszánsz ban, akkor a néző, illetve jegyzetelő személye gondoskodik a képtelenségről, például, amikor Casanovához a száz évvel korábban élt puritán költő, Andrew Marvell fűz széljegyzeteket, vagy Monteverdi elemzi Tacitust, a spanyol jezsuitákat a kínai udvarmester jellemzi az Eszkoriál-ban, az Europa Minor-ban Muraski Dzsenji regényét Angliai Erzsébet magyarázza, a kínai selyemfestményeket Dzsingisz kán szemléli, és azokból vonja le a következtetést, hogy Európát el kell pusztítani. Szapphóról és Pindarosról a mongol követ ír jelentést, és így tovább, "i6 Vas István még képtelenségnek tartotta azokat az anakronizmusokat, amelyek éppenséggel nem az elmondottak hihetőségét voltak hivatottak folyamatosan a kétely ködében tartani, hanem a szöveg szerkezeti elemeinek fontos csomópontjaiként fonták egybe a regényeket. Bár igaz, Vas István 1968- ban, írása keletkezésekor a Szentkuthy-életműnek csak nagyon kis hányadát láthatta be és helyezhette el a csodák panoptikumában. A szöveg egyáltalán nem véletlenszerűen építkezik, hanem éppenséggel egy előre meghatározott vázra épül. A szüntelen előre- és visszautalások, csapongó asszociációk, analógia-halmozások és szerkesztési trükkök nem a szerves kompozíció hiányát tükrözik. A szinte tudományos pedantériával készített, történetekbe ágyazott világkatalógusok „szerkesztése" közben Szentkuthy egyetlen lehetséges magatartása a szubjektivizmus éltetése lehetett. A túlzott tárgyiasság ugyanis eleve idegenséget feltételez a tárggyal szemben. Ez pedig megengedhetetlen egy olyan író számára, akit „életében a mű riogat, a műben a lét a sorsa". Az objektív szemlélet helyett esetében megfelelőbb kategória a husserli intencionáltság, annál is inkább, mert Szentkuthy maga is emlegeti a Prae-ben és a Breviáriumban a művészi intencionáltságot, mint a tudati tevékenység egyetlen módját, amely egyesíti a tudati aktust, annak alanyát és tárgyát. A Prne teljes egészében erre a módszertanra alapul. A korlátoktól mentes szubjektivizmus az időkezelésben is megfigyelhető. Azon túl, hogy a Prae-ben mélyrehatóan foglalkozik a szerző az időelmélettel, az időprobléma bölcseleti megalapozottságával, az időfolyamat poliritmikus tulajdonságával, olyan tárgyi anakronizmusok és anatopizmusok is előfordulnak a művekben, mint hogy Casanova Velencében konzervdobozból eteti a galambokat, Dzsingisz kán Szapphót olvas a strandon vagy II. Szilveszter Playboyt és Vogue-t lapozgat, a 303-ban elhunyt Bonifác pápa a Natura naturans című, 1412-ben kiadott könyvet kommentálja. Az anakronizmusok igazi példatárával találkozhatunk a most közlésre került regényrészletben, a kiadatlan, Amazonok római vadászaton című mű fejezetében, amelyből csupán azt a részletet emelem ki, amelyben a Szentkuthy Miklós dolgozószobájának asztalán ma is megtekinthető fekete számlapos karóra egy doboz cigarettával 1974-ből átcsúszik a tizennegyedik századba: „puff! - a lágytojásos kehelyke felborult a reggeliző tálcán, mikor Carolina hirtelen felhúzta térdeit a steppelt paplan alatt, a sárga lé engedelmesen kanyargott a gravitáció útjain, egyik ága a paplanon, le és bele a bóbita-papucsba, másik ága szépen körülölelte a piros St. Moritz .51
