Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Fekete J. József: Az efemerség aktív utálata avagy a hipochondria epikus metaforái
Minden szélsőségessége, analizáló mániája, katalogizáló hajlama mellett regénynek - még ha kísérletinek is - kell tartanunk a Prae-1, s ezzel nem bocsátkozunk semmilyen kompromisszumba az irodalomelmélettel. A Prae végső soron a valóság egyéni módon való újrastrukturálása, rombolása és újraépítése, átlényegítése, kétszempontú, divinus et diabolicus ábrázolása. Virginia Woolf röviddel a Prae születése előtt, 1919-ben már azon a véleményen volt a modern prózával kapcsolatban, hogy az írót csupán konvenciók kényszerítik arra, hogy fabulát eszeljen ki, komédiát vagy tragédiát, szerelmet ábrázoljon, atmoszférát teremtsen, s ezáltal túl tökéletes, vagy éppenséggel ezért valószerűtlen ábrázolást nyújtson. Egy (ábrázolandó) közönséges ember közönséges napja nem konvenciókból tevődik össze, hanem tudatát a benyomások milliárdjai bombázzák, és pengeélességgel vésik oda be magukat. Ezek a benyomások más hangsúlyt követelnek, mint az irodalmi megszokás. így maga az élet nem lesz sorba rakott színes égők rendje, hanem fényes oreol, áttetsző fátyol, ami tudatunk kezdetétől a végéig beburkol bennünket. Az író feladata ennek a bemutatása.9 A Prae-ben Szentkuthy még az efféle ábrázolási módot használja ki, s így regénystruktúrája szinte eseménytelenné, cselekménytelenné vált. De amennyire hiányzik a Prae-bői a rabelais-i fordulatosság, olyannyira zsúfoltak a későbbi regények a vérbő cselekménytől, fordulatoktól, izgalmas epizódoktól. Ars poetica-szerűen vall e szemléletbeli változásról a Maupassant-ról írt nagytanulmányában, amikor a farce létjogosultságáról értekezik: „A reneszánsz és a barokk idők boldogan veszik fel az ólatin komédia fonalát. [...] A népművészet és nagyművészet nem soká bírja a ványadt-vérszegény, hazugul »eszményítő« maszlagokat" ,w Az író itt szinte Prae-ellenes állásfoglalással igényli az anekdotát, az izgalmas sztorit. „Sok úgynevezett »újregényt« olvastunk (bőkezűen osztott elméleteikkel együtt): és mégis, az anekdota, a »story«, a Boccaccio- és Bandello- és Cervantes-novellák változatlan jó és nagy hatást tesznek ránk, ergo igényünk is változatlan irántuk."11 A szerző így köztes helyzetbe került, egyik oldalon Robbe-Grillet és társainak „szárazsága", a másikon az angol, spanyol és olasz mesterek reneszánsz és barokk életvidámsága, vagyis az Elet Fájának paradoxonába esett: „Az Élet Fája! Az ember kettős ábrándja van benne: falni az almát, arany nyállal, gránát édességgel, de ugyanakkor ez azért erkölcsi is legyen, örökkévaló, testetlen, természetfölötti. "12 A harminckét évvel későbbi Kanonizált kétségbeesésben már végtelen kiábrándultságáról értesülünk: „a bibliai Életfából csak Halálfa lett, a Tudás fájából csak gyilkos agyvakulás".13 Nem új keletű vagy modern attitűd a kiábrándultság (örökké modern) írónknál - 1928- ban, majd 1931-ben tett nyugat-európai utazásairól már az európai kultúrában való csalódottság állapotában tér vissza, ez a hangulat, ez a ráismerés indította a Breviárium-ciklus írására is. Az irracionalizmus és a pozitivizmus, Thanatosz és Erósz, a halálösztön (dekadencia) és az élet szerelme, a karitász-igény viaskodott benne folyton. Az élet irracionalitásának felismerése táplálta benne a gondolkodás irracionalizmusának képzetét is. A meghatározások, úgy tűnik, sohasem elég tágak, ha Szentkuthy Miklós műveit szeretnénk minősíteni. Tematikus és műfaji határok egyaránt a végtelenbe vesznek a Szent Orpheus Breviáriuma esetében, amely szándéka szerint a világ összes dolgát kísérli meg katalógusba foglalni. A minden iránt érdeklődő, goethei intellektus ebben a regényfolyamban önmaga csapdájába esik, mert a teljességre törekvő ábrázolás során újabbnál újabb témák és jelenségek ötlenek fel, enciklopédia módján az egyik tárgy a másikra utal, úgyhogy a dolgok egymással folytonos láncot alkotnak, aminek gátat csak a lejegyzés, a könyv utolsó oldalszáma szabhat. A világ dolgai között való bolyongás, amely a fiktív hős (és az olvasó) okulását szolgálja, régi regényműfajt idéz fel: a nevelésregényt.14 Mégsem lehet azonban a Breviáriumot nevelésregénynek tartani, ugyanis a Breviárium nem csupán egy meghaladott, elavult világ50
