Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Szótértés Sándor Ivánnal (Az interjút készítette: Vértessy Sándor)

tást feltalálták, az akkora változást jelentett az akkori körülmények között, mint a ma változásai, a mai körülmények között. Attól kezdve a kisasszonyoknak a várakban meg kellett tanulniuk olvasni. Nagy váltás történt tehát a regény és a közönsége között. De ez a váltás úgy történt meg, hogy az olvasó olvasóvá lett, a könyvvel a kezében visszavonult egy karosszékbe, egy szobasarokba és elkezdett barátkozni azzal, hogy olvasson, vagyis a személyisége kiteljesedőben volt. Ma ugyanúgy nem szabad szomorkodni azon, hogy megváltozott a médián, az elektronikán, a televízión át az író és az olvasó, a szöveg és a néző kapcsolata, mint ahogy annak idején sem volt értelme, hogy a kisasszonyok szomorkodjanak. De történik valami, azzal ellentétes. Ez a mostani váltás nem az embernek az önmagába való visszavonulását, az énje épentartását, kifejlesztését segíti elő, hanem éppen ellenkező irányba mutat. Ez az én mániám: az egész huszadik századi regény arról beszél, hogyan épül le az emberi személyiség. Tehát nem a váltás a probléma, az minden nagy korszakban megtörténik, hanem a kérdés, hogy a váltás az emberi én épentartását, az emberi személyiség felépítését szolgálja vagy nem. Úgy érzem, ez a váltás most egyiket sem!- Huszonöt éve írsz esszéket, mégpedig különös esszéket, ugyanis az értelmező szótár is azt tartja az esszéről, hogy az irodalom és a művészet teréről meríti a témáit. A Sándor Iván-i esszévilág azonban mindenféle egyéb területről, a történelemről, az emberről, az ember és történelem viszonyáról, az ember és az író viszonyáról, az ember és az ember viszonyáról szól. Jól olvastam a könyveidben?- Ha szabad így mondanom, nem teljesen jól olvastad. Ezt megpróbálom néhány mondatban összefoglalni.- Mondd a magadét! Én az olvasó vagyok, Te pedig az író vagy!- A hetvenes-nyolcvanas években és némileg a kilencvenes évek közepéig volt az európai teóriában, az olvasók között is volt egy uége-hangulat. A Fukuyama írt is erről egy limonádét. A történelem vége címmel, ami elterjedt Amerikában, és Európában is. Aztán Fukuyama gyorsan megírta az ellenkezőjét is: A történetnek, a történelemnek nincs vége. A regénynek sincs vége. De eljutott a huszadik század utolsó harmadában a történelem értelmezhetősége és a regény is egy új helyzetig. Az ürességig, a válaszképtelenségig. Én a 80- as évek végén, a 90-es évek elején is arról írtam, hogy nem hiszek sem a történelem végében, sem a regény végében. Van esély, új nézőpontokkal, fogalmakkal megközelíthető a korszak, s a regény is ezt figyelembe véve változik. A regény a tizenkilencedik század végétől arról szólt, hogy az én hogy épült le. Ugye Proust elindult az eltűnt személyiség, az eltűnt én nyomában. Musil megírta a tulajdonságok nélküli embert, Kafka megírta a történelem terhei alatt összeroppanó embert. Tartott ez Beckettig, még tovább is. A mai regény megírja azt, hogy az én szétporladásának korszaka után is van élet, ebben vagyunk benne. A történelem értelmének elveszítése és az én-vesztéseknek a sorozata után alakulnak ki az író számára is a ma újdonságai.- A Te esszéidben valóban megjelenik a ma gondolatvilága és a ma érzelemvilága. Nyomban hozzáteszem zárójelben, hogy sajnos az érzelemvilágunk is szegényedik.- Egy időben kezdtem regényt és esszét írni, nemcsak irodalmi esszét, történelmi esszét is. A történelmi esszé szépíró számára örvényes műfaj, mert az irodalomtörténészek nem tartják a témájuknak, a történelemtudomány pedig írói szószátyárkodásnak tekinti, nem tudományos teljesítménynek. Az esszé kísérlet, mint a neve is mondja. Abban a mai kita- pogathatatlanul bonyolult és kaotikus életvilágban, amelyben együtt vagyunk benne, Európában is, a régióban is, egyre erősebb igény mutatkozik egy olyan műfaj iránt, amely valóban kitapogatja a valóságot, és ez nem szociográfia, hanem a gondolkozó metaforákkal dolgozó esszé. Ezek a történelmi esszék A másik arc című könyvemben azt próbálják kitapogatni, hogy 150 év magyar történelmének melyek voltak azok a csomópontjai, amelyek a ma is továbbélő lényegiségek. Az esszé és a regény, szándékom szerint fogaskerék kapcsolatban van. Az egyik hajtja előre a másikat. Amit regényben meg tudok írni, azt próbálom esszében tovább gondolni és fordítva.

10