Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Szótértés Sándor Ivánnal (Az interjút készítette: Vértessy Sándor)
- Volt olyan regényed amit három esztendeig írtál. Baráti szóval hadd kérdezzem meg, hogy három év alatt miből éltél?- Kérlek szépen, három évig regényt írni az természetes dolog. Eszterházy az új regényét kilenc évig írta. Nádas a nyolcvanas évek közepén megjelent nagyregényét, az Emlékiratok könyvét, ha nem tévedek, tíz évig írta. Nálam eddig kettő és négy év között volt egy regény megírásának távja. Hogy miből éltem - drága Sanyi -, hát a nyugdíjamból éltem. Szerényen élünk... írtam esszéket is na, de bocsánat ezt nem számítom hozzá ahhoz, hogy miből éltem, mert amiket egy esszéért lehet kapni, azok nem pénzek, amit egy könyvért lehet kapni, azok sem.- Egy esszét legalább egy-két vagy több évi kutatómunka szokott megelőzni. Nálad?- Az esszé az életem kutatómunkája. Nemrégiben írtam egy esszét a regény és a történelem kapcsolatáról. Abban benne van, amit 25 évig olvastam, meg amit a második világháborúban, meg amit az ötvenes években, meg ötvenhatban, meg ma átélek.- Különös címet adtál a most megjelent könyvednek: A másik arc. Miért?- A kötet a történelem és a regény kapcsolatáról szól. Amit a történelem felől lehet az emberből látni, az egyik arc. Amit a regényen és a művészeten át lehet látni, a másik arc. Ért egy megrázkódtató élmény, ami kihozta belőlem a címet. Kidolgoztam három-négy évvel ezelőtt egy esszésort, aminek a Rorínante nyomában címet adtam. A regény útjáról és a mai regényről szólt. Párizsban a Musée d'Orsayban találkoztam Daumier Rocinante- sorozatával. Az egyik festmény a póznasovány Don Quijoté-t és lovát a póznasovány Rocinantét ábrázolja. Haladnak előre. Előttük foltban egy dög ló teste hever. Mondhatni Rocinante árnyéka. Ezek mennek, mennek. Átlépnek a dögön. Amiként a regény fél évezrede örökösen átlép önmagán. Mindig új és új lovast vesz a nyergébe. Most ne térjünk ki arra, hogy hányféle irodalomban, hányféle lovasa volt Rocinanténak. így került a regény utólétének metaforájaként az előző esszékönyvnek borítójára a Daumier festmény. A másik arcnál ugyanígy egy festmény adta a metaforát, a borítóképet. Ezt a festményt Cézanne 1888-ban festette. A címe: Mardi Gras, vagyis Húshagyó kedd. Egy farsangi kép. Arlechin- maszkban, és Picrot-maszkban, két bohóc néz le rád. Hagyományos bohócarcok, de meghökkentő, megdöbbentő, rögtön öniróniába fojtott pillantással. A kép azért került metaforaként a címlapra, mert abból indulok ki, hogy körülbelül a tizenkilencedik század végén nézett a művészet szembe azzal, amit a tudomány történelmi tudatnak mond. Ránézett a történelemre és elrémült attól, amit lát. Ez Cézanne képe számomra.- Ehhez kapcsolódóan hadd mondjam el, hogy A futár című könyvedet, amely 1848. március 15- éről szól, és nem a teljes szabadságharcról, néhány, talán 2-3 papír-dokumentum kezedbe kerülése inspirálta és hozta létre.- Részben... A könyvet 1973-74-ben írtam. Ugye, az egy más korszak volt. Itt volt a szovjet hadsereg. Nekem többek között az fájt, hogyan lehet a történelem manipulációival kijátszani egymás ellen az embereket. Benne élve ebben, visszaemlékezve az ifjúságomra, a második világháborúra, '56-ra, az 56 utáni korszakra, de mondhatom az 50-es évek elejére is, ami nekem nagy korélményem, szóval ennek a fájdalomnak az epikai megszólaltatására kezdtem keresni anyagot. Elkezdtem olvasni 1848-at. Igaz, hogy végül néhány dokumentumra alapoztam a könyvet, ami a Világosig tartó eseményt adja, de körül olvastam az egész korszakot. Olyan, a történelemben játszódó regényt akartam írni, amelyben a történelmi események hitelessége megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor azonban a saját létem, a saját korom életérzése, a huszadik századi sorsmetafora van benne. Nézd, nagyon sok a mítosz, a hamisság, a téveszme és az illúzió. Nemcsak Magyarországon a magyar történelemről. Azt hiszem, hogy más nemzetek életében is így van ez. írtam egy esszét Vukovics emlékiratairól. Ő tanúként elmondja, hgoy milyen pitiáner viták folytak Kossuth és Görgey között. A két szent, a két nagy között. Mind a kettő valóban óriás. Nemrégiben olvastam egy történész kolléga munkáját. Arról ír, hogy micsoda illúzió az, hogy Kossuth ro11