Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - Ohnsorge-Szabó László: Belépő a XXI. századba (Pethő Bertalan: Technikai civilizáció és lélek)
rakalibrálásában eszközölt fejlődés", a „(határ)bővülés", „önművelődés", „új emberi minőség" fogalmaira alapozni (42-44.). Baudrillard joggal lát „kényszert" ezekben a folyamatokban, ill. joggal beszél a konformitás megteremtéséről, ami teríti ezeket a javakat, médiumokat, még akkor is, ha - és ebben van alapvetően igaza Pethőnek - ezek a folyamatok nem merülnek is ki ebben. Pethőnél a mediálódás, a bőségleti cikkek termelési és felhasználási folyamata olyan színben tűnik fel, ami végső soron a hagyományos közgazdaságtan bizonyos lelkes várakozásaira is jellemző. A termelékenység a mediálódás függvénye Pethő szerint. Ez a nézet - pontosítás nélkül - akár a neoklasszikus gazdaságtan megismétléseként is értelmezhető, amely szerint a technikai fejlődés minden más egyéb termelési tényezőt helyettesíteni tud. Ezzel szemben megfontolandónak tartjuk az ökológiai gazdaságtan azon nézetét, amely a határtalan termelékenység tézisét tagadja, és amely a termelési tényezők kapcsoltságának állításával kétségbe vonja, hogy a mediálódás, a technikai fejlődés a gazdasági folyamat önerős húzótényezője. A peratológia által - joggal - középpontba állított mediálás nem értéktartalmú fogalom az én felfogásomban, hanem valami sorsszerű, amit nincs módunk nem vállalni az általánosság szintjén. Azonban minden határbővítő új médium felbukkanása után adódnak olyan körülmények, amelyek gazdaságiak, igen fontos dolgokról szólnak, ugyanakkor túl vannak az itt perato-ökonómiának nevezett diszciplína tematikáján. És anü a legfontosabb, ezek olyan kérdéseket vetnek fel, mint hogy egy adott médiumnak nincs-e alternatívája, nem kell-e egy médiumot bizonyos okokból (pl. környezetszennyezés vagy fenntarthatat- lanság) kiváltani/leváltani - függetlenül attól, hogy az adott, leváltandó médium bővítő-e, bőségleti-e; vagy hogy megéri-e, hol (melyik kultúrában, országban), mikor és milyen mértékben a szükségleti cikkek termeléséről lemondani a bőségletiek kikísérletezése, ill. termelése javára; ill. hogy mindezt melyik bőségleti cikkek javára érdemes vállalni. Ez óhatatlanul felveti azt a kérdést, hogy ki dönt ezekről és milyen értékek alapján. A döntés szempontjából nem lehet (kizárólag) a bőségleti cikkekhez kapcsolt Átélésből (abból a „röptéből", sebesség-"megszállottságból", amit működésük eredményez - 42.) kiindulni. Az, hogy „új indítékot" adnak a tovább-mediálódáshoz (42.), ezért következményeik kvázi- összemérhetetlenek az ezekre a kérdésekre korábban adott válaszokkal, részben igaz, azonban a kérdések szerintünk minden új médium megjelenése ellenére, talán módosult formában (és nem is mindig jól feltéve!), de fennmaradnak, és sokakat érdekelnek. A bőségleti cikkek működésének Átélése szerintünk korántsem egyértelmű; a repüléstől pl. többen igencsak félnek, az autók számának gyarapodását többen az elszegényedés jeleként fogják fel, semmint a gazdagodásénak (pl. bizonyos más, alternatív médiumok - kerékpár - használatának élvezetét teszik lehetetlenné). És ennek nemcsak a ressentiment lehet az oka, vagy az, hogy a fejlődéssel nem tudnak egyesek lépést tartani, hanem a fenti kérdésekre adott attól eltérő válaszok is, amelyeket a „technostruktúra" adott, és amelyet megfelelő konformizmus kialakításával igenis sulykol(t). Úgy hiszem, hogy a konformizmus problémája releváns a bőségleti cikkek esetében is, még ha tényleg nem az egyetlen szempont (mi is úgy véljük, az informatikai eszközöknek van olyan felhasználása, amelyet aligha a konformizmussal lehet magyarázni, sőt kimondottan nonkonformista). Márpedig Pethő mintha ezt állítaná, mikor Baudrillard leírását korunk kapitalizmusáról, amelyben a konformizmus termelése az egyik alapvető jellegzetesség, csak a szükségleti (Sz) cikkekre, ill. „valamelyest" a tömegcikké váló B termékekre tartja találónak.3 A B cikkekhez kapcsolt „lelkesedés" átterjed az egész társadalmi-gazdasági komplexumra, és lesöpri az asztalról azokat a problémákat, amelyeket mi az előbb említettünk (és amely Baudrillard-nál is hangsúlyosan szerepel, még ha problematikusán is, amennyiben valóban elsikkad a B cikkek Pethő által adott újdonsági/lehetőségi köre). Úgy vélem, itt is szerényebbnek kellene lennünk: amiben reménykedhetünk (mivel ez inkább a jövő zenéje, mint már most meglevő valami), hogy adódnak létezésünk határára minket rávezető új, a világot velünk átértelmeztető „puszta jelek", amelyek - mint Pethő leírja - ma már, médiumokkal teleszőtt korunkban, biztos nem közvetlen érzékszervi benyomások, hanem „mentális üzemben", „világfelfogásban", „médiumaink mentén" jelentkeznek, és e jelek nem valamiféle Kód ugyanazságát fogják megismételni, amit pedig Baudrillard sugall. (71-2.) Pethő azt is mondja, hogy a B cikk elhelyezése attól függ hogy sikerül-e általa az „ember határa valamelyik szakaszának a bővítését megcélozni", ill. hogy sikerül-e a vevőközönséget eme határbővítés iránt fogékonnyá tenni. Ez azonban teljesen más szerinte, mint a konformitás megcsillantása, sőt éppen annak „felszakítása". (45-6.) A fentiekből talán világos, hogy nem teljesen osztjuk ezt a véleményt. Én annak a sajnálatos meggyőződésemnek adnék ezzel szemben hangot, hogy a bőségleti cikkek innoválásának folyamatára is rányomja a bélyegét - na nem teljesen: nem kívánok semmilyen irányban 3 Ehhez ráadásul azt is hozzáteszi, hogy még az Sz cikkekre sem igaz, amennyiben B cikkek termelésével kapcsolódik össze. (45.) 103
