Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - Fehér Zoltán: A „rónasági csodák” nyomában (Az 1965-ös kiskunsági néphitgyűjtés)

tanácskozás alkalmábal felolvastam, amit aztán Voigt Vilmos az Ethnographia-ban közölt is. Ebben az évben sikerült mintegy ötven antropomorf kapufélfát lerajzolnom, lemérnem, lefényképeznem Bátyán. A képeket a halasi múzeumban hívták elő és másolták. Nyilván így kerültem a szanki gyűjtés előkészületeinek során a halasi múzeum igazgatójának, Janó Ákosnak a látókörébe.

Az általa írt kutatási programban ez állt: „Bács-Kiskun Megye Múzeumi Szervezete az 1965. évi néprajzi kutatási tervének keretében Szánk községben... monografikus jellegű közös néprajzi témagyűjtést kíván végezni a megyei múzeumi szervezethez tartozó néprajzos muzeológusok és külső munkatársak bevonásával. A kutatás célja, hogy közös vállalkozásként a falu hagyományos kultúrájáról kiadványt készítsünk... Az adatgyűjtést két részletben... kívánjuk elvégezni."

Április 5-én autóbusszal utaztam Bátyáról Kiskunhalasra. Kalocsától Kecelig még a Sárköz jellegzetes tája kísért fekete szántásaival, frissen újuló legelőivel, rétjeivel, az egykori Vörös-mocsár maradványaival, amelyeket kisebb foltokban erdős ligetek tesznek változatossá. És sehol egy tanya! Kecel után szinte érezni a Homokhátság egyre emelkedő talajszintjét, a szőlők sárga homokja jelzi a mezőgazdasági kultúra másságát. A tanyaházak megsokasodása pedig arra figyelmeztet, más tájra érkeztünk. Halas közelében már szinte hegynek látszanak alföldi szemünk előtt a nyárfa- vagy akácerdővel megkötött hajdani futóhomok dombok.

A tavaszi szünetre nekünk átadott iskola egyik termében egymáshoz tolt asztalokon mindenféle könyvek sorakoztak meg dossziék a halasi múzeum Szánkra vonatkozó kéziratos anyagával. Akik pedig itt összegyűltek, azok közül néhányan ma már a néprajztudomány klasszikusának számítanak holtukban is. Itt volt Lükő Gábor, a félegyházi múzeumból, Ferenczi Imre a szegedi egyetem tanszékvezetője, Végh József nyelvész szintén onnan. Juhász Antal a szegedi múzeumból, Sólymos Ede a bajaiból, Gémes Balázs, Kálmán Lajos Kecskemétről, Vorák József és Janó Ákos Halasról. A társaság egyetlen hölgy tagja, Égető Melinda akkor még egyetemista volt. Az önkéntes gyűjtőket a szegedi Börcsök Vincével együtt ketten képviseltük. Az első megbeszélésre megjelent a szanki Pintér Sándor helytörténész (azt hiszem, gyógyszerész volt), valamint a község tanácselnöke. A korra jellemző, hogy ő köszöntésében mindjárt figyelmeztetett bennünket, hogy vigyázzunk gyűjtésünk során, nehogy nyugtalanságot keltsünk a lakosságban, hisz nemrég gázkitörés történt az egyik fúrótoronynál. Nehogy azt higgyék a lakosok, hogy kutakodásunk ezzel van kapcsolatban.

A gyűjtés ünnepélyes „megnyitása" után üzemlátogatásra tessékeltek bennünket, mégpedig a helyi szeszfőzdébe, ahol is oly annyira sikerült a termékkóstolás, hogy az igazi munkát másnapra halasztottuk.

Később kiderült, hogy a tervezett szanki monográfia nem fog elkészülni. A gyűjtött anyagot csak néhányan adtuk be a halasi múzeumnak. Évek vagy évtizedek múlva csak Janó Ákosnak jelent meg két tanulmánya a szanki és móricgáti pásztorkodásról és tanyasi gazdálkodásról és Égető Melindának a szanki tanyavilág lakáshasználatának változásairól. Nekem pedig rendelkezésemre bocsátották Janó Ákos, Égető Melinda, Vorák József és Nagy Czirok László újabb és régebbi néphitgyűjtését. Az így kiegészült anyag rendkívül archaikus és gazdag volt, kiadására azonban hosszú ideig hiába tettem kísérleteket. Amikor aztán ennek reménye is felcsillant, elkezdtem a feldolgozó, rendező munkát. Ekkor vettem észre, hogy az adatok egyes részei közt aránytalanságok tapasztalhatók. Míg némely téma bőségesen van adatolva, más része szegényesen, sőt hiányoznak is egyes témák. Ekkor bukkan88