Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Historiográfiai vázlat (Kecskemét 1686-1849 közötti időszakáról)

könnyítette az, hogy már évtizedek óta e korszak különféle területeivel is behatóan foglalkoz­tam. A következőkben ezt a folyamatosan gyűjtött anyagot hasznosítom, felfrissítve, kiegé­szítve azt Lisztes László valóban hézagpótló bibliográfiájának ide vonatkozó adataival egy vázlatos áttekintés során. Tehát a felhasználásra kerülő anyag nem egy szisztematikus, előre megtervezett, mindenre kiterjedő anyaggyűjtés eredménye, hanem egy kutatással és bizo­nyos részeredmények publikálásával foglalkozó szakember kigyűjtése. Ez az első nekirugaszkodás érthetően nem lehet egy minden elvárást kielégítő, a szakterü­leten belül felmerülő minden kérdést megválaszoló munka. Tekintettel arra, hogy a rendelke­zésemre álló szakbibliográfiai anyag sem mondható teljesnek, bizonyos hiányérzet óhatatla­nul felmerül. Nem lehettem figyelemmel az alkalmi előadások sokszorosított anyagára, a na­pi sajtóban megjelent cikkek jelentős részére, bár az is kétségtelen, hogy főként az utóbbi évti­zedekben ezek még a jobbik esetben is inkább csak ismeretterjesztő feladatra vállalkoztak, ko­rábban már publikált ismereteket frissítettek fel, ezért egy monográfia megírása során ezeket véltem leginkább mellőzhetőnek. Emlékképeim alapján az utóbbi évtizedekben érdemi re­cenzió is kevés jelent meg ezen időszak irodalmáról. Kétségtelenül nagyobb hiányt jelent vi­szont az esetleges kéziratok feltárása, illetve azok hasznosítása. Bár e téren teljes a bizonyta­lanság, sajnos kicsi a valószínűsége annak, hogy valaha is jelentősebb feldolgozásokra lelhe­tünk. Ugyancsak utalnom kell arra, hogy sok könyvrészlet gazdagíthatja még újabb adatok­kal ezirányú ismereteinket. Talán ennek számbavétele lesz majd a legnagyobb munka. Ezek jelentős hányadát érthetően a részfeldolgozások során hasznosítottam, de ezeket itt maradék­talanul nem lehet figyelembe venni, mivel sok esetben nem konkréten Kecskemét történetét érintik. Végül ki kell térnem arra is, hogy a szakirodalom áttekintése során csak azokat a fo­lyóiratokban megjelent feldolgozásokat gyűjtöttem ki, vettem itt számításba, amelyeket az ál­talam kutatott területeknél hasznosítani tudtam. Utalnom kell arra is, hogy mellőztem a korra vonatkozó régészeti anyagot, a kimondottan az érmészettel kapcsolatos numizmatikai feldol­gozásokat, és az irodalomnak azt a nagy területét, amely nem hozható közvetlen kapcsolatba a város ezen időszakon belüli kulturális és szellemi életével. Tehát több területen nem szólha­tok munkám teljességéről. Ezen megszorítások ellenére nekirugaszkodtam e vázlat elkészíté­séhez, mivel azt reméltem, hogy próbálkozásom részeredményei, a felszínre kerülő kétségte­len hiányosságok és az esetleges tapasztalatok a többi korszak historiográfiájának az elkészí­tésére fognak többeket serkenteni. I. táblázat. A KIADVÁNYOK MEGOSZLÁSA MEGJELENÉSÜK IDŐSZAKA ÉS TÍPUSUK ALAPJÁN Időszak Könyv Könyvrészlet Füzet Feldolgozás Cikk Összesen-1849 1 4 2 1 5 13 1850-1900 7 3 3 11 14 38 1901-1920 3 2 1 1 7 1921-1944 4 11 22 20 57 1945-1960 1 1 3 2 2 9 1961-1970 1 1 1 9 3 15 1971-1980 14 14 1981-1990 2 5 41 2 50 1991-2000 14 2 1 13 30 Összesen: 26 23 23 114 47 233 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom