Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 12. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001
gos hangon. Jövetele előtt napokon át azon töprengve olvastam bibliai pontosságú prózáját, azon tűnődve, hogy mit tanulhatok még tőle. Nekem újra feladta a leckét, amikor arról faggattam, hogy kikkel kíván találkozni. A kilencvenes évek első felében a jugoszláviai magyar közélet szétvert állapotban volt. A régi sebek még nem gyógyultak be, nem is volt idő átgondolni a róluk szóló történeteket. A múlt nagyon messzire menekült tőlünk. Nem csak a felelősség tisztázása maradt el, hanem annak mércéiről sem folyt érdemi vita. Mércék nélkül akart mindenki egyszerre vádló lenni és ítélőbíró. Ugyanakkor a szellemi elit a megsemmisülés határán volt. Tanáraink éhbérért dolgoztak, diákjaink menekültek. A legrangosabb kisebbségi pártunk azokkal a szocialistákkal osztozott a bársonyszékeken, akik módszeresen sorvasztották el művelődési intézményeinket. Nem vitás, kényszerpályára kerültek ők is, hogy a rosszabbat elkerüljék. A szabadkai képviselőházban a kisebbségi politikusok Csurkát éltették, Mészöly szabadkai látogatását tudomásul sem vették. Eközben gyökeret vert a populista előítélet, miszerint földig kell rombolni a létező intézményeket. Csak kevesen számoltak azzal, hogy az intézmények rendszerint túlélik a politikai rendszereket, mindenek előtt belső reformoknak köszönve. A szellemi élet alapjai összeomlottak. Az akarnokok léptek a színre. Ekkor kérdeztem az Újvidékre érkező Mészöly Miklóst, hogy kikkel kíván találkozni. Felsorolta a neveket, s bizonyára észrevette arcomon a kételyt, mert megjegyezte: „Minél zavarosabbak az idők, annál jobban kell ragaszkodni az értékekhez, hiszen ilyenkor a szellemi érték az egyedüli iránytű." Nem kellett sok időnek elmúlni, hogy lássam, mennyire igaza volt. Az akarnokok ügyködtek, természetesen fűt- fát ígértek, a szónokok verték a mellüket, az értékek viszont kidomborultak. Eltek az egyszerű emberekben is, akik szívósan végezték munkájukat, s szorgalommal győzték le a zsarnokot. Hemingway öreg halásza jut eszembe ez elmúlt évek tapasztalatainak birtokában. Köszönöm, Mészöly Miklós. (Példamutató szintézis) Egyszer hallottam Mészöly Miklóst nagy tömeg előtt szónokolni. Voltunk vagy 100 000-en. A sajtószabadságról, a szabadságról volt szó, a magyar rendszer- váltás után, 1992 táján. A nagy magyar író a parlament előtti rögtönzött emelvényről beszélt, ugyanazokkal a pontos és szikár mondatokkal, miként prózáját írta. Az ember és a stílus egysége testesült meg előttem. Az író és az értelmiségi példamutató szintézise. (Élni az előnnyel) Idézet Mészöly egyik esszéjéből: „A szétszórtság bizonyos mértéke minden nép számára természetes, és ami fontosabb: hasznos. Pontosabban, azzá tehető. A Hydra nem csupán rendhagyás, hanem mitológiai példázat is: a kivételes életösztön találmánya." Kevesen vallják ezt a gondolatot, habár annak idején már Németh László is megpendítette. „Még az elszakításnak is volt vigasza - írta Németh László -, az elszakítottak megfogynak, de megedződnek, s jó szilaj kapcsokként más népek testébe mártva, ha a magára maradt magyarság egyszer küldetést talál létéhez, nagyobb szolgálatot tehetnek, mintha itthon volnának." Amíg a hurrápesszimizmus tombol közöttünk, addig nem is fogunk arra gondolni, hogy a balszerencséből esetleg előny is kovácsolható. (Megértjük?) „Belátásos önkorlátozás". Pontos és tanulságos mészölyi meghatározás. Megértik-e egyszer Bácskában? (Plebejus igazságtétel) Akiket nem mart meg személyesen a kígyó, azok mindig a kollektív szenvedés nevében próbálják monopolizálni a szenvedést. Hannah Arendt írt erről mindmáig érvényes gondolatokat. Nehéz évek állnak a hátunk mögött. De mégis, tudnunk kell, hogy például Pekalics Józsefnek, a szenttamási ácsmesternek egy éjszaka az ablakát verték be, azzal az üzenettel, hogy meneküljön. Két újvidéki fiatalembert pofoztak fel az autóbuszban, mert magyarul beszéltek. Van nevük és vezetéknevük. Egy becsei lakatost vertek 65
