Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001

szonyítva alig változtak. Ezek után milyen vádpontot lehet felhozni Belgrádban Milosevic ellen?

(Heti enigma) A Duna Televíziót nézem. Hogyan lehet üldözött vajdasági újságíró az, aki az egész Milosevic rendszer alatt a Szerb Rádió és Televízió szerkesztője és kommentátora volt? A megfejtők rászolgálnak a Millenniumi Arany Koszorús Üldözött Érdemrendre.

(Megbocsátás) Márai írta Kosztolányiról: „Mindent tudott, mindent látott, mindent megértett. Éppen ezért semmit sem bocsátott meg. Csak a rossz költők, az ál-írók bocsátanak meg szüntelen a világnak." Egykor nem is gondoltam, hogy ez nehéz feladat, olyan korban, amikor mindenki sunyin megbocsát magának.

(Töretlen egység) Stojan Cerovic a belgrádi kormányhoz közel álló 1éretne vezércikkírója Milosevic hágai kiszolgáltatása ellen így érvel: „Ez kevésbé jogi kérdés, sokkal inkább politikai, s arra lehetne levezetni, hogy Milosevic kiszolgáltatása a szerb bűnök szimbolikus elismerése lenne. De Szerbia, különösképpen a koszovói háború ügyében, s mindazzal kapcsolatban, ami ez után következett, nem gondolja, hogy bűnös és az albánok adósa." (Vreme, Beograd, 2000. január 19.) Ivica Dacic, a Szerbiai Szocialista Párt alelnöke így érvelt: Ha Slobodan Milosevicet valóban kiszolgáltatnák a hágai bíróságnak, akkor a szerb nép vállalná a kollektív bűnösséget mindazért, ami a volt Jugoszlávia területén történt. (2001. január 10. B92-es rádió)

(Tanácsadók) „Kancellár úr - utasította el Günther Grass a tanácsadói tisztséget -, akkor senki sem tartaná hitelesnek, ha védem politikáját." „Viszont lenne hatalma, ami súlyt adna szavának" - érvelt a politikus. „Hát éppen ez az! Jobb, ha szavamnak erkölcsi és nem hatalmi súlya van" - zárta le a témát az író, és nem vállalta a felajánlott pozíciót. Pedig Brandt - ugyanis róla van szó - olyan politikus volt, aki bocsánatot is tudott kérni. Nem tudom, hogyan érzik magukat olyan politikusok tanácsadói, akik nem tudnak bocsánatot kérni.

(Csoda? Tálául) Az elmúlt pár hónap legszebb élményei közé tartoztak azok a percek, amikor néhanapján betértem egy-egy szerkesztőségbe és sok fiatal, új arcot láttam. A jugoszláviai magyar kisebbség nem nagyhangú, hanem szívós, állapítottam meg magamban. Téved az, aki lebecsüli túlélő képességét! Jönnek a fiatalok, gondolom elégedetten, s már az sem fáj, hogy nem tudom velük megosztani gondjaimat. Éljék a saját életüket, vívják meg a saját harcaikat. Először az Újvidéki Színházban szembesültem ezzel az élménnyel, később a Magyar Szó szerkesztőségében, aztán egyre több helyen.

(A dekadenciáról) Lehet több központja a világnak, figyelmeztetnek sokan. A legkisebb világnak is, tenném hozzá óvatosan. A kisebbségi polifónia csak erősíti a kisebbséget. A monotónia a legdekadensebb kisebbségi kór. Afféle úri betegség. A kicsinyes politikát egy idő után drágán kell megfizetni. Sajnos, ezt az árat sohasem azok fizetik meg, akik hasznot húztak belőle.

(Tanulság) A szabadságról szóló vitafórumon megakadt a szemem néhány szép fiatal hölgyön. Talán mégis van értelme az egész küszködésnek, gondoltam, s eszembe jutott, hogy a szép fiatal hölgyek rendszerint elkerülik a kisebbségi gyülekezeteket. Nem is csoda. Biztos, hogy unalmasak vagyunk.

61