Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Illyés Gyula: Lent és fönt

Casse-croute-ot az első keserves nap után már mi is kaptunk, én egy agyon-fol- tozott s nem bor-, hanem pálinkaszagú vászontarisznyában.

*

Hogy két emberi lény közt rokonérzés teremtődjék, ahhoz semmi nyelvismeret nem szükséges. Közös szó-, illetve hangértés sem kell több, mint akár az állati lények közt.

A mogorva Iván nem árult el különösebb értelmi képességet. Hányt-vetett sorsától azt kapta páncél gyanánt, hogy gondjaival, de még vágyaival is magába forduljon, magába kopjék és gömbölyödjék, ahogy a kavics a hegyi zuhogok hosszán. Olyan kavics, ami szikra-képes, vagyis hogy a vágyak kövesedett állapotban őriznek ősrétegi izzást, az csak jóval később derült ki.

A melegséget, ami belőlünk, kettőnkből feléje áradt, hamarosan fölfogta. Alig másként, mint a jó ösztönű állat. Ám, hogy az a melegség milyen minőségű s forrású, arról sem ösztöne, sem tudata semmit nem közölt vele. Arról mi magunk sem ejthettünk előtte célzást sem.

Az orosz forradalomnak még második szakaszát, a bolsevistát is a XIX. századi nagy orosz regényíró fürdette jó ideig dicsfényben Nyugat-Európának még a polgársága előtt is. Hát még a mi fiatal szemünkben.

Ismertem a cirill betűket. Le tudtam másolni Tolsztoj nevét azon mód, ahogy egyik könyvében a képe aláírásaként láttam. Az egyik casse-croute végén leírtam egy papírszeletre és Iván elé nyújtottam.

Az a szó, hogy tolsztoj, oroszul kövéret jelent. Iván kisilabizálta a betűimet, s kérdő tekintetemre nem tudta, mit válaszoljon. Nevetve, értetlenül mutogatta, hogy sem ő, sem mi nem vagyunk kövérek.

De megérzett valamit abból a rokon érzésből, amely az orosz regény mesterművein keresztül íme őrá is meleget bocsátott.

Rázta Imre egyre ingerültebb kutyafej rázással a verejtéket a homlokáról. S egyre ingerültebben dolgozott. Ő már ilyen volt: az akadály csak növelte a - munkakedvét? A dühét - a munkára? A munka ellen, hogy legyőzze. Magába mélyedve csapkodott. Ha néha rámpillantott, abban a kutya haraphatnékja villant; a kutya fogvicsorítása, a befolyt szemüvegén át.

Nem maradhattam mögötte. Igazából neki dolgoztam; miatta álltam a próbát. Ropogott fogam alatt a kőzetpor, a verejtékcsöppek meg-megiramodtak az én orromon is, pici vízesés módjára törtek volna ajkaim közé, de a pesti vitákban Imre a velem szemben álló táborhoz tartozott. Tételeimre a testi munka erkölcsi elsődlegességéről mért azok nyilvános agyoncséplése után is egy- egy pót-ütést, még magánbuzgalomból is, kettes kóborlásaink alatt. Kommentálgattam némán magamban, hogy szellemi akaraterő milyen iramú teljesítményre bír még olyan intellektuel alkatot is, mint a barátomé. Csaknem megfeledkezve arról, hogy magamnak is ugyancsak meg kellett feszítenem akaraterőmet, hogy semmibe vegyem izmaim és derékcsigolyáim jajkiáltásait, hogy ne csapjam oda a csákányt.

15