Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Illyés Gyula: Lent és fönt

Hordónagyságú darabokban hevert az érckő egymás hegyén-hátán, jó méternyi távolságban.

Még nem léphettünk be. Gioppo acélsisakot nyomott a fejébe. Óvatosan, háttal a falhoz lapult, böködte hosszú vasszigonyát a mennyezetbe: hulljon, ami még lekívánkozik.

Most derült ki, miért áldhattuk, hogy ebbe a fejtőcsoportba kerültünk.

A legjobban kereső bandáknak is az élén járt.

Minél hamarabb, minél több csillét megtölteni, ez volt minden együttes célja, ez alakította ki az összedolgozást. Eszerint folyt a bérezés.

Cirkuszi erő-mutatványosok lépnek úgy a porondra, ahogy a tömzsi Iván kivált közülünk s fogott hozzá, amiben már ugyancsak meglehetett a gyakorlata.

Akkorára verni szét a tömböket, hogy lapáttal hányhassuk a csillébe: időveszteség, pénzveszteség tehát. Iván kinézte, mit tud rögtön két kézzel fölemelni úgy, hogy hajíthassa is.

Dongott a csille, ahogy vállmagasságból belezuhintotta.

Csak azt daraboltuk szét, aminek a fölragadásáról már a szemmérték azt mondta: ez sok.

És rendeztük keze alá, amit vállalt. És csákányoztuk szét, amit mi magunk sem tudtunk egészben a csillébe erőszakolni.

Ezután jött csak a lapátolás.

Amíg nem lett törmeléktől is tiszta a barlang. Majdnem olyan tiszta, mint a templomok mellék-oltárai közt a sziklakápolna, amely a lourdes-i csodahelyet ábrázolja. De még ezelőtt is Gioppo megindította már a villanyfúróját.

A barlangban itt nem Szűz Mária alakja lebegett. Hanem a remélt kereset.

így telt el az első hét.

Csak néztük, mit söpörtünk be szombaton már előlegül a pénztár márványáról, Joyeux úr készséges közbenjárására. Ott állt velünk a pénz átvételekor is.

Nemcsak közös szavak nem kellenek ahhoz, hogy megértse egymást bensőleg, azaz lényegében két (vagy több) ember; de még a hangok és az arc meg a kar,ok mozdulatai is háttérbe szorulhatnak.

Első találkozásunk perceiben Iván (azaz valójában Oszip Fedorovics Balabanoc, ahogy az orosz-francia katonakönyvében egyszer kisilabizáltam) a gyűlölet vas- villa-fényeit lövellte felénk; pusztán azzal kiszúrt volna bennünket a szobából, melyre ő pályázott, már hónapok óta! Egy hét múltán holmi elbitangolt, de kíméletre, sőt fejsimogatásra érdemes kutyákként kezelt bennünket. Noha szót (vagy érzés-hordó hangot) azon közben sem vetett felénk.

Csak olyasféle, némán, nemegyszer ingerülten közölt utasításokat és (hatáskörébe eső) rendelkezéseket, hogy átengedte nekünk a csille-tolást, a törmelék- összekaparást, a vasék illesztgetést. Míg ő maga a mázsás tömböket emelgette, vagy a hosszúnyelű nagy kalapáccsal verte azokba - nem mindennapi szemmértékről tanúskodva - a vasékeket. Megigazította Imre lötyögő csákányát. Kitanított, hol kell a lapátokat alkalmasan megfogni a bal, s hol a jobb kézzel. Elmerengő fejcsóválással kísérte meg-megújuló küzdelmemet a bakancsaim megkezesítése végett.

14