Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Illyés Gyula: Lent és fönt
arcostorzó szél, a tél zordsága nem kisebbítette a táj szépségét. A forró kávé visszaadta izmainknak is az ifjúi vállalkozó kedvet. Olyanféleképpen léptünk ki a szabadba, akár a túlfűtött luxus-szállodák sportsmanjei. A falu nem volt nagy. Innen felülről jól meg lehetett látni, mi volt az ősi Auboué és mi az a rész, amelyet már a bánya hívott életre. Az előbbi közepén a régi zömök templom, az utóbbi szélén az annál háromszorta is magasabb acél torony, a fölvonó akna szerkezete, dereka táján olyan széles vastérséggel, mint az Eiffel-torony első plateau-ja. Ide szaladtak föl a csillék, s ömlesztették tartalmukat a mélyben mozgó vagonok számára. Láttunk, nagy távolságban, még egy ilyen hatalmas vasalkotmányt. Aztán még egyet. Felső-Belgiumtól le Elszászig óriási gyöngynyaklánc szemeiként sorakoztak ezek a bányatelepek, a bányatársaságok még hajdani tervei szerint. A régi falu házai még a paraszt porták stílusát, egyéni elhelyezkedését őrizték; a bányatársulat típusházai nyílegyenesen sorakoztak, mintegy a talajra hasalva a lapos, az egyformán poros-kormos tetőikkel. Mindketten olvastuk a Germinalt, még otthon, középiskolás éveinkben. Nem titkolhattuk: a vizsgák előestéjének villamos izgalma dolgozott mindkettőnkben. Más-más pólussal s telítettséggel. Imre ezúttal is élményszüretre készült, a legkülönbre eddigi utunkon. Micsoda színpadképeket, jeleneteket, talán drámai összeütközéseket tehet majd át ebből a hiteles miliőből megírandó darabjaiba. Egész témákat talán! Erről beszélt, a kutya friss mozdulataival rázva le hajáról a megolvadt hópelyheket. Engem az is szorongatott: hogyan vizsgázom Imre előtt. Annyit heveskedtem pesti együtteseinkben a testi munkának már-már felsőbbrendűségéről, mert még elme-tisztító hatásáról is. A kérkedés határáig. Bírni fogom-e a tényleges próbát? Vegyült ünnepiesség is izgalmunkba. A francia proletariátus legkeményebb fiainak százas tömegeivel lesz testközeli találkozásunk holnap a föld alatt. Zola hőseivel, 1871 barikád-építőinek gyermekeivel. Nyitva akartuk lelni még a postahivatalt, lementünk a faluba. Bélyeget vettünk. Hírt adni az otthoniaknak, hogy merre járunk - megint új országrészben -, erre a kérkedhetnékre az utolsó garasunkat is rászántuk volna. S most végre olyan címet is adhattunk, ahova a hazai levél is elér bennünket. A helyiség kellemesen volt fűtve. Meghitten - ismerősen - kattogott a kis Morse-gép. Sárgaréz korongja úgy ontotta a vékony papírszalagot, akár Babay bácsi pipafüstös kuckójában Cecén. A nem barátságtalan hivatalnok feje fölött a falipolcon a helységnévtárak és a vaskos telefonkönyvek közt megpillantottam a franciák nagy értelmező szótárát, a teljes Larousse-t. Megkérdeztem, föllapozhatnám-e benne a bányára vonatkozó sorokat. Ültében fordult hátra, nyúlt föl a testes kötetért s tette elém. Megmondva - s ujjal mutatva, ő is -, hogy ott a közelében olvassam. Meg akartam tanulni a szakkifejezéseket, a szerszámok, a munkamódok nevét. A mine vezérszó alatt jócskán volt szöveg. Nem kevés a bányászat veszélyeiről, a máig alig megfékezett bányalégről, arról a szinte pokolból ki-kitörő vihederről, 8
