Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Fekete J. József: Ember és Táj (A Trianon utáni vajdasági művészetszemlélet interkulturális vetületei Herceg János értekező prózájában)

im, és újraálmodni azt a világot, amely körülvesz. Aztán odaadni mindent az ifjúságnak és a népnek, ehhez kérek az Istentől és a Sorstól erőt."

„Lebegek, mint tükrös buborék” - Szentelekynek ezzel a sorával metaforizálja Herceg a vajdasági magyar (író) léthelyzetét: a gyökértelenséget, a sehova sem tartozást.66 A művészet „megejtő szépségei" és a környezet tunyasága között feszülő ellentét újra és újra feltörő felismerése ez, amiben a fiatal Herceg ugyan szívesen látta az „osztályrokonság" hiányát, de szemlélete előrejelezte a jövő remetei magányát, amelyben minden szervezéstől és szervezkedéstől távol, csupán az írásnak élt, a többi vajdasági donquijote-tal együtt, de mégis külön énekelt.

III. Herceg János művészetszemléletének interkulturális vetületei

Az irodalomtörténeti vázlatból, majd az azt követő, Herceg János ifjúkori kritikai munkásságát összefoglaló fejezetből összefoglalva elmondható, hogy Herceg János a délvidéki magyar irodalom hármas kötődésével számolt: „az a célom, hogy az utódállamok magyar irodalma kivétel nélkül beleolvadjon az anyaországéba, és gazdagítsa, növelje a magyar szellemiség egyetlen törzsökű fáját" - tűzte ki maga elé 1927-ben; máskor „a világirodalomnak sehova nem tartozó hajtásáénak nevezte; végül leszögezte, hogy a vajdasági magyar irodalom az egyetemes magyar irodalom körébe tartozik, de egyedi jellegzetességekkel bír -, hiszen erre az irodalomra mindenek előtt a kisebbségben levés állapota és éppen korábbi gyökértelensége kell, hogy rányomja bélyegét. Más szóval, szerinte a délvidéki irodalom az egyetemes magyar irodalom körébe tartozik, s kezdetben ennek az egyetemes magyar irodalomnak az esztétikai mércéit rávetítve a honi termésre, szinte minden produktum izzadtságszagú dilettantizmusnak tűnt előtte, de érezte ennek az irodalomnak a világirodalomhoz való kötődését, ugyanakkor a délvidéki irodalmat az éltető szárától elszakító, új, interkulturális kontextusba helyező trianoni változás szerinte kijelölte ennek az irodalomnak a sajátos fejlődési útját, amelynek során a környező, délszláv irodalmakba is, ha nem is gyökeret, de bár léggyökeret kell eresztenie. Innen az, hogy a Kalangyába és más lapokba, folyóiratokba író Herceg kezdetben, a polgári (értsd: citoyen) szemléletéből fakadóan a külföldi, „világirodalmi" szerzők munkáit (E. E. Kisch, Else Feldman, Jeszenyin, Emil Ludwig, Hans Fallada, Alja Rahmanova, Paul de Kruif, A. Nyeverov, Aragon stb.) ismertette olvasóközönségével, vagy az úgyszintén kisebbségbe szakadt nemzetrészek irodalmi fejlődésére, az elszakított országrészekben megjelentetett kiadványokra (Maksay Albert, Zsögön Zoltán, Tamási Áron, Nyírő József) hívta fel a figyelmet, később pedig teljes mellszélességgel a délszláv irodalmak felé fordult, és kritika- és esszéíróként, fordítóként a külön irodalmak egymás felé vezető útjait kutatta, felismervén, hogy tagadhatatlan a különböző népcsoportokkal való együttélés, a más nemzeti kisebbségekkel közös sors kultúraformáló hatása. A dolgozat további részében az értelmezhetőség kedvéért túllépünk a korábban említett Kalangya-perióduson, el egészen az ötvenes évekig, amikor már a Hídban fellépő ifjú nemzedék a régi, polgári irodalom „kriptaszökevényeként" utasította háttérbe az akkor alig negyvenesztendős Herceget, sőt el egészen a késő ötvenes évekig, midőn a nemzedékváltásban részt vevők már egymáshoz csiszolódtak valamelyest, kezdetét vette egy olyan alternatív érték- rendszer kimunkálása, amely a centrum és a periféria interaktív kapcsolatában jelentősen visszahatott a múlt évezred utolsó évtizedeiben kialakuló, globális posztmodern kánonjára, a nomadizmusra, az intertextualitásra és a regionalizmus újszerű értelmezésére, amiről Szirák Péter a következőket írta A regionalitás és a posztmodern kánon a huszadik századi magyar irodalomban című tanulmányában67: „A regionalitásnak ugyanakkor egy másik értelme is relevánssá vált a nyolcvanas-kilencvenes évek irodalmi diszkurzusában. Ez pedig a regionalitásnak, mint a térségi interkulturális összehasonlításának a lehetősége. Az irodalmi beszédformának az a módja.

70