Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Fekete J. József: Ember és Táj (A Trianon utáni vajdasági művészetszemlélet interkulturális vetületei Herceg János értekező prózájában)
zadságszag csapott meg a kéziratokból, és megborzadtiuik ennyi elpocsékolt energia és az aktivitás ilyen szörnyű lúltengése láttán.* Megkerülhetetlen a Kassák Lajosról szóló kritikája, amelyben Kassákot a proletármozgalom demagógiájának teljes vértezetében számoltatta el53, a szocialista mozgalom apostolaként aposztrofálta, mondván, a mozgalom tette lehetővé számára a tanulást, a lakatos- inasságnak az írói mesterséggel való felcserélését, amit Kassák nem a mozgalmiság eszméjének lombosításával hálált meg, hanem a progresszív irányban indult művészetét saját individualizmusa és form a művészetének esztétizmusa szolgálatába állította. Herceg burkoltan még Kassák tehetségét is megkérdőjelezte, művei közül pedig életrajzának adott igazán átmenő osztályzatot. „Korlátok közé szorított egyéniségé"-töl beszélt, hangsúlyozván, hogy „szocializmusa nem osztályharcos jellegű, Imnem önmagát fejlesztő eszköz volt", és ennek folyományaként - a mozgalmiság értékrendjének védelmében! - Kassákon a művésszel szemben a világmegváltót kérte számon! Tegyük hozzá, ugyanebben a számban Louis Aragon A bázeli harangok című művében a 100 %-ig irányregényt dicséri - benne a tiszta irodalmat, a makulátlan művészetet és az elfogulatlan társadalomrajzot! A következő eszfendőben, 1936-ban egyetlen bírálata jelent meg54, az is a Kalangyában, és ebben említi első ízben a couleur locale elvét, Nyírő József és Tamási Áron munkái összevetésének vonzáskörében. Herceg csupán elvétve írt honfitársai könyveiről - gyakrabban a már halott Szent- elekyről, vagy például a már korában is feledésbe merült Jovánovich Leáról, aki úgyszintén halott már, amikor a „szociális" irodalom buzgó pártfogója az istenkeresés prózaverseiben a forma tökéletességét és a tartalom kiegyensúlyozottságát fedezte fel egy igazán soha nem méltatott kötetben. Dilettáns költő - szögezte le Herceg -, aki magában fedezte fel a művészetet.55 Cziráky Imrével már nem bánt ilyen kegyesen, igaz, könyvéről nem idehaza, hanem a Nyugatban írt56, ahol alig egy flekken ostorozta annak felszínességét, igénytelenségét, mégis - ismét elnéző engedékenységgel - bizalmat szavazott a szerző becsületes szándékának, műve - természetesen vajdasági - „közönségfogó'' szerepének, és ezt az engedékenységet később, a Kalangya szerkesztőjeként meg is erősítette. A vajdasági költők közül egyedül Dudás Kálmánról57 írt leplezetlen lelkesedéssel, benne fedezvén fel a Délvidék nyújtotta táji és szellemi hatást, és hangsúlyozván, hogy „ő - és egyedül ő! - a Délvidék költője lehetett volna". A feltételes mód a mondatban arra utal, hogy Dudásnak a Vád helyett című kötete - annak ellenére, hogy majdnem minden verse a Délvidék 1941-es visszatértét, felszabadulását ünnepli -, már Budapestről szól vissza a Vajdaságba, mégpedig érezhetően a Nyugafosok modorában, vagyis, lényegében lemondva sajátos, otthonról hozott hangjáról. Vagyis, a vajdaságiak közül igazából csak halottakat és elszármazottakat dicsért meg Herceg! A hercegi irodalomeszmény megközelítésében kulcsfontosságú a Bácska mint irodalmi nevelő című esszéje58. Ebben kerek perec leszögezte, hogy sajátosan bácskai színek nincsenek, ergo a bácskai művészetnek sem lehetnek sajátos színei. Nem létezik sajátos bácskai lélek, ami átmenthető lenne a művészet eszközeivel, ellenben létezik bácskai szellem - valós nevén nevezve: a materializmus helyi reneszánsza -, aminek a fejlődésében a tájnak és a kulturális hagyományoknak aligha volt beleszólása. „A couleur locale mint irodalmi kifejező természetesen nemcsak színeket tükröz vissza, hanem egy egész determinált, szerves életet, amelynek alkotóelemei: szellem és lélek, tájhangulat és kulturális hagyomány." Őszinte leszámolás ez az esszé a bácskai irodalmi terméssel, ami vagy „vaskos naturalizmus", vagy „a világirodalomnak sehova nem tartozó hajtása", vagy pedig „jámbor, műkedvelői kirándulás". Pedig van bácskai művészet is! - szögezte le mégis Herceg, és ennek archetípusát Kosztolányi, Csáth, majd Szirmai műveiben fedezte fel és éltette őszinte rajongással. 68
