Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Fekete J. József: Ember és Táj (A Trianon utáni vajdasági művészetszemlélet interkulturális vetületei Herceg János értekező prózájában)

A szellemesen ledorongolt könyvről azonban egyetlen szóval se mondja el, hogy mi is a tulajdonképpeni hibája - és ez Herceg kritikusi magatartásának egyik jellemzőjeként is értelmezhető! Persze a dolgok néven nevezése mellett is akár 20-30 sorban is úgy hazavág költőket, a maga 19-20 évével és irodalmi jártasságával, hogy attól koldulnak az érintett szerzők. Jellemző példa erre az ugyancsak zombori Huszár Sándor, a mániákus dilettáns verseiről írt, a határtalan undorról tudósító, a versíró épelméjűségét is kétségbe vonó jegyzete. A Kalangya kritikusaként, majd szerkesztőjeként azonban igazán ritka pillanatai közé tartozik, amikor enged a kísértésnek, vagy partja szakadt dühének, és ifjonci vehemenciáját idéző lelkesedéssel rakja helyére a nekibuzdult dilettánsokat, mint a nyolc év alatt hét kötettel kirukkoló Stadler Aurélt46, aki a hetedik könyvében a kritikus dolgát megkönnyítendő, a következőket írja magáról: „Megnyugtató eszményi világszemlélet, igazi emberiesség, mély vallásosság, izzó hazaszeretet, festői színezésű leíró művészet jellemzik írásait." Az emberi gyarlóság ehhez hasonlatos Himalájái képesek csak kiugrasztani a kritikus Herceget elzárkózásából és fakasztják kedélyes, ironikus kacajra.

Tény azonban, hogy ha bármely, tollára vett könyv értékéről vagy fogyatékosságáról szeretnénk többet megtudni, arra nem Herceg kritikái a legjobb források. A kötetek esztétikai minőségéről szinte egy szó se esik bennük, inkább a feladatvállalás változó vetületeire helyezik a hangsúlyt.47

Az első kritikája a Kalangyában Else Feldmann: Der Leib der Mutter című regényéről írt, egy oldalnyi szövege48, ami lényegében nem több a tartalom kivonatozásánál, de előrejelzés értékű, hogy a romlásba dőlő sorsok ábrázolójától a „szociális felkiáltójel" hiányát kéri számon. Ez a szemlélet vezérli egészen 1935-ig „a kispolgári mentalitás, az ellenforradalmi ideológia és a fasiszta elméletek ellen" 49 folytatott küzdelmében. A Mi Irodalmunk 1933. január 8-i számában megjelent, Jeszenyinre emlékező cikke azonban már magán viseli a későbbi Herceg-esszék jellegzetességeit: az életrajz és a korszellem összefüggéseinek fölvillan- tását, az életmű illusztrálását, a logikus gondolatmenet választékos megfogalmazását, a metaforikus nyelvet, a mindig jelen lévő pátoszt, az olvasmányosságban összegződő szépírói minőségeket.

Olvasmányai változatosságáról tanúskodik, hogy van közöttük politikai emlékirat, uralkodói életrajz, naturalista regény, tudósportrék, vagyis nem kimondottan szépirodalmi jellegű alkotások, amelyeket természetesen nem is a szépirodalom mércéivel kell, illetve lehet minősítve bemutatni. Első képzőművészeti kritikája, a Kalangyát is illusztráló Husvéth Lajos zombori tárlatáról szóló írása50 arra utal, hogy az ifjú Herceg ugyan szeretheti, sőt, akár értheti is a festészetet, de tárgyi ismeretek híján, távolról se olyan szinten, hogy bírálhasson is - a képzőművészet-kritikát szépírói hajlama inkább az esszé területére utalja.

Annak a szókimondó éleslátásnak a tapasztalása után, amivel például Babay József: Menekülj a szerelemhez című regényét51 tette helyére, csupán sajnálhatjuk, hogy nem vette tollára a kortárs vajdasági szerzők műveit! Hogy miért menekült ettől a háládatlan feladattól kritikusi-szerkesztői munkája során, talán a legőszintébben a 22 éves korában elhunyt szépírói reménység, a beszédes nevű Aranyady György nekrológ-jellegű búcsúztatásában fogalmazta meg52, amit egy, két évvel korábban, a már haldokló Szentelekynél tett látogatása felidézésével vezetett be. Szenteleky a látogatás alkalmával is a Kalangya szerkesztésén ügyködött, előtte kéziratok halmai, vastag levélküldemények tornyai. „Ez a kézirathalom keresztmetszetét adta irodalmunknak és az egész vajdasági magyarság kultúrmozgalmának.

Szürkeségben elkopott nevek hullottak elénk, olyanok, akiket a vidék unalma és az újságok kézirathiánya szabadított fel, és akik magától értetődően követelték bebocsátásukat ifjú irodalmunkba. Képviselve volt ebben a kézirathalomban a falusi megváltó elcsépelt filozófiai frázisaival, a mániákus széplé- lek meggyötört versikéjével, önké}izőköri hangjával és a múlt ködében élő álmodozó, Cicerót megszégyenítő körmondataival. Mindenki, aki valaha itt akár borászati közlönybe is leírta a nevét. Iz67