Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Nagy Miklós: Szilárdy Leandertől Mócli bérkocsisig (Jókai írói névadásáról)

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a gazdag írói névtárból egészen mást örökölt az ifjabb nemzedék (mondjuk: a jurátusok), mint a húsz - negyven esztendővel korosabbak (a táblabírák). Válogatás után a következőket mutathatjuk be az olvasónak: Kárpáthy János (EMN), Kőcserepy Dániel, Tarnaváry (KZ), gr. Brenóczy István meg Lippay Károly (RJT), Malárdy Xavér Ferenc és Gutái Thaddeus (ECS), Lapussa Demeter (SZG), Garamvölgyi Adám (ÚF), gr. Somlyóházi s Málai Máté (FV), Fertőy Boldizsár (PD), Sárvölgyi János majd Topándy Samu (MM). A sajtó 1853-ban közölte a kisregény terjedelmű Kedves atyafiak-at. Ennek idevágó névalakjai: Berkessy Gábor, Gulyássy Menyhért, Kassay Lőrinc.

Feltűnő, hogy idősebb férfiak nem viselik sem a felújított vagy frissen alkotott (Béla, Endre, Szilárd, Zoltán), sem a külföldről importált (Loránd, Róbert, Rudolf) utóneveket. Másfelől gondoljuk meg, hogy 1870-1875 között Debrecen református lakói fiúgyermekeiket az alábbiak szerint kereszteltették (gyakorisági sorrendben az első tizenkét alak): József, István, Sándor, János, Mihály, Ferenc, Lajos, Imre, Gábor, Gyula, Károly, László.8 Itt már jól kimutathatók az egyezések (István, János, Ferenc, Gábor, Károly), vagyis a képzeletszülte „öregek" közelebb álltak a megszokott, közkedvelt nomenekhez, mint ifjabb társaik. (Mellékesen jegyezzük meg, az említett debreceni jegyzék már tartalmazza Kálmánt, Bélát, Gézát az első húsz sorában.) Természetesen akadnak névritkaságok, bár azok magyarázata eléggé egyszerű: Gutái, a református pap hozzájuthatott a héber eredetű Tháde-hoz (Thaddeushoz), Lapussa Demeter pedig ortodox felekezetű görög vagy szerb bevándorolt lehetett.

Említést érdemel az utónevek hiánya Tarnaváry főispán meg gr. Somlyóházi szerepeltetésében. E gyakorlatra ugyan találhatunk más példát is: Kovács jurátus utóbb ügyvéd, Bogozy fráter szintén jurátus - mindkettő: KZ - hasonlóképp járt, ám esetünkben ez talán a rang és tekintély hiányával indokolható. Nyilvánvalóan írói megbecsülést fejez ki az, hogy egy-két iparosember nomenjét és cognomenjét egyaránt megismerheti az olvasó (Barna Sándor, Boltay János a Nábob-ból, Kapor András a Politikai divatok-ból). Ámde Fromm, a pozsonyi pékmester (MM) csak a vezetéknevével van jelen. Ellenszenves, nagyképű főúri párbajsegédek megjelenésekor (EMN) pusztán arról értesülünk, hogy az egyiket Liviusnak, a másikat Konrádnak hívják. Minél alább szállunk a társadalmi ranglétrán és a regénybeli szereposztás lépcsőin, annál kurtább, egyszerűbb az elbeszélői bemutatás: az öreg Kárpáthy jószágigazgatója, Varga Péter, közvetlen környezetét Palkó hajdú, Vidra cigány, Gyárfás, a fűzfapoéta alkotja. Ankerschmidt lovag kastélyában találjuk Missz Nataliet, a nevelőnőt meg Gyuszit, az erélyes kisinast.

Századvégi munkáiban írónk szinte hajhászta azt, ami csupán a naptárban, távoli országokról szóló újsághírekben, operákban bukkan fel névanyagként. Különösen így tett a női nomenek esetében! Gondoljunk Cenerentolára (NÖ) vagy Coronillára, Diadalmára (ÖENVE). Az EMN és a KZ lapjain sokkal több mérsékletet mutatott - még az előkelő körök bemutatásában is. Rudolf gróf felesége Eszéki Flóra, leányuk Katinka, Mayer Fannyt említenünk sem kell. Kőcserepy tanácsos gyermekét - a kordivatnak megfelelően - Vilmának keresztelték; „excellenciás neje" megelégedett az Evelinnel, ami az Éva francia-angol megfelelője. Polgárias névre hallgatnak Ankerschmidt lányai is: Hermine, Eliz (utóbb Erzsiké.)

A többi mű esetében már nehezebb véleményt formálni. Fussunk hát végig a rövidített névjegyzéken: Irén, Cynthia (RJT), Henriette (SZG), Judit és Szerafin (PD), Fanny, Melanie, Cipra s maga Bálnokházyné, azaz Hermine (MM). Végül Amália, Cecil, Szeréna (FV). Ladó János közismert Utónévkönyv-e szerint Cipra kivételével mindegyik bekerülhetett a XX. század végén az anyakönyvbe, legföljebb az adott esztendőben (1967) nem választotta egy szülő sem. Több, ma elavultnak tetsző nőmén (Melanie, Szerafin) Jókai idejében csaknem népszerűnek számított. Nehéz volna eldönteni, hogy az angol irodalomban

72