Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Cseke Péter: Egy megírásra váró szintézis (Erdélyi magyar szellemi élet a két háború között)
érdemének tudható be, hogy az 1999. évi egyházi számában rákérdezett arra: az egyházi iskolák újraindítása révén a kilenvenes években mennyiben és miként tudták visszaszerezni felekezeteink hagyományos nevelő szerepüket? E történelmileg rendkívül rövid idő alatt miként készültek fel erre a - mással nem helyettesíthető - szerepvállalásra? Tudnak-e máris kellő feltételeket teremteni ahhoz, hogy megfelelő színvonalú lehessen az egyházi oktatás? Az erdélyi hagyományok és a nyugati modellek mennyiben segítik manapság az új évezredben kívánatos értékrend kialakítását? Önálló egyetem híján a két világháború közötti magyar szellemi élet belső szerkezete is óhatatlanul irodalomközpontúvá vált. Ez a szerepnövekedés még nyilvánvalóbbá tette a tudományművelés intézményi feltételeinek hiányát. Az akkori helyzetet alighanem a „tudományművelés - egyetem nélkül" állapota jellemzi a leginkább. A magyar egyetem tudós tanárai vagy Magyarországra költöztek át, vagy felekezeti középiskolákban folytatták működésüket. A nagy hírű Erdélyi Múzeum-Egyesület csak a harmincas évek fordulóján tudta - eredményesen - újjászervezni önmagát. Amint erre a 125 éves n kolozsvári egyetem című - a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán 1997. november 21-én tartott emlékülés előadásait tartalmazó - kiadvány is felhívja a figyelmet (szerkesztette Cseke Péter és Hauer Melinda, Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 1999.) Az első világháború utáni avantgárd-törekvések újabb kori számbavételére a Magyar Szó és a Tavasz (1919-1920), a Genius-Új Genius (1924-1925), a Periszkóp (1925-1926) termését bemutató Kriterion-antológiák (1971,1973,1979) adtak alkalmat, ezeket a jelenségeket állította vizsgálódásainak középpontjába Sőni Pál Avantgarde-sugárzás című kötete (Kriterion, 1973.). A helyi sajátosságokat az egyetemességgel egyeztetni kívánó fiatal írók fellépését frontáttörő erővel demonstráló Tizenegyek (1923) máig emlékezetes antológiájával Csapody Miklós foglalkozott a nyolcvanas évek második felében tüzetesebben (Program és nemzedék, illetve Erdélyi Fiatalok című tanulmányaiban), egy átfogóbb szintézis számára azonban az újabb kutatások még jó néhány meglepetéssel szolgálhatnak. Aminthogy az „erdélyiség - magyarság - európaiság" érvényesülésének mai megítélésében is. E tekintetben Pomogáts Béla Kuncz-monográfiájától (bővített újrakiadása előkészületben a Kriterionnál) várható az előbbrelépés. A Helikon történetétől elválaszthatatlan az Ellenzék irodalmi melléklete (1923-1927) - Kuncz Aladár és Áprily Lajos szerkesztésében. Dávid Katalin egyetemi szakdolgozata alapján könnyűszerrrel össze lehetne állítani irodalmunknak erről a forrásvidékéről is egy antológiát. A magyar-román-szász irodalmi kapcsolatok történetéről Ritoók János igényes monográfiáját (Kettős tükör. A magyar - szász együttélés múltjából és a két világháború közötti irodalmi kapcsolatok történetéből. Kriterion, 1979.) régóta nagy haszonnal forgathatjuk, az Ellenzék 1932-es hídverési kísérletének tanulságairól pedig a György Béla által gondozott Spectator-kötet (Krenner Miklós: Az erdélyi út. Haáz Rezső Kulturális Egyesület Székelyudvarhely, 1995. 149-191.) nyújt máig időszerű képet. A két világháború közötti erdélyi magyar szellemi életben - miként Nagy György szintézis-terve is jelzi - megkülönböztetett szerepük volt az eszménykereső és eszmetisztázó vitáknak. Az 1929 októbere és 1930 januárja között lezajlott „Vallani és vállalni"-vita hullámverése az Erdélyi Helikon hasábjairól átcsapott a Brassói Lapok, a Nagyvárad, az Ellenzék, a Keleti Újság, a Temesvári Hírlap, a Korunk, a Pásztortűz szerkesztőségébe is. Széles kitekintésű háttérvizsgálatokon alapuló, monografikus igényű összegzését Kántor Lajosnak köszönhetjük. (Vallani és vállalni. Egy irodalmi vita és környéke (1929-1930). Kriterion, 1984.) Az erdélyi magyar értelmiség szemléletváltásának és erkölcsi önmegtisztulásának elodázha- tatlanságára figyelmeztetett - máig ható érvénnyel - Makkai Sándor Magunk revíziója (1931), mely a válság éveiben fordulópontot jelentett az értelmiség kiútkeresésében. (Nem véletlen, hogy a kötet Csíkszeredái újrakiadása - Pro-Print Kiadó, 1998.; ifj. Fekete Károly bevezető tanulmányával - a Korunk ankétot szervezett a mű paradigmatikus modellt 89
