Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Rákos Péter: Nem tabu –, legenda („Milyennek látom” vagy inkább „mit mond ma”?)
Rákos Péter Nem tabu-, legenda „Milyennek látom" vagy inkább „mit mond ma?" Amit alább az író centenáriuma alkalmával mondandó leszek, egy előzetes megjegyzést igényel. Némi habozás után szántam rá magam, hogy eleget tegyek a „Forrás" megtisztelő felkérésének. Elsősorban azért, mert nem voltam (s valójában mostanáig sem vagyok) bizonyos abban, hogy valami újat vagy érdemlegeset tudok mondani. Németh Lászlóról már több ízben írtam, sokunkhoz hasonlóan én is abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy személyes ismeretségben is lehettem vele. Egy ilyen jubileumi írás felett mindig ott ólálkodik a szubjektivitás kelepcéje. S egyben, mint minden haladottabb korú tanárembernél, az önismétlés réme. A dilemmámat feloldó formulát szíveskedjenek írásom címéből kiolvasni. Hiszen nem kell szükségképpen arra helyeznem a hangsúlyt, „milyennek látom": feltehetően úgy is a kérdés, „mit mond" vagy „mit jelent" ma. A megkülönböztetés azért is fontos, mert, ami engem illet, mi tagadás, most is olyannak „látom", mint 1958-ban, amikor első ízben írtam róla. S ezt ne tessék úgy felfogni, mintha valamiféle „következetességgel" hivalkodnék. A következetesség amúgysem érdem, olykor inkább csak merevség, nem valami hízelgő aforizmák keringenek róla, s magam is leírtam már, hogy nem az igazán következetes, aki nem változik, hanem aki önnön belső törvényei szerint fejlődik. Mégis, ha visszatekintek első Németh Lászlóról szóló írásomra (a népi írókat megbélyegző emlékezetes párthatározat ellenében iparkodtam benne az írót naivul megvédeni, amiért is később ez írásomat tartalmazó kötetem az OSZK zárt osztályán kötött ki harminc évre), örömmel s mi tagadás némi elégtétellel látom, hogy jól láttam. A kép érvényes, nem Németh László jelent ma valami mást, hanem a magyar világ változott meg körülötte. Akkor: majdhogynem tabu, kényes ügy, csekély vagy úgyszólván semmi szakirodalom az író személyéről és munkásságáról: a kiélezett politikai légkörben egy reakciós szellemi irányzat ideológusa, „harmadikutas", annál veszedelmesebb, minél hatásosabban és meggyőzőbben forgatja a tollat: a „mélymagyarság" szóval jelölt ködös fajelméleti rögeszme hirdetője, a divatos jobboldali, sőt fasiszta áramlatoknak ha nem is önkéntes vagy útszéli uszályhordozója (eddig talán még ellenfelei sem igen merészkedtek elmenni), de legalábbis akaratlanul is szállás- csinálója. Ma: nemhogy nem tabu, hanem már-már legenda, mítosz. Ahogyan mondani szokás: könyvtárnyi szakirodalom szól róla. S úgy látszik, hogy hagyatéka beérett és „igazai" igazolódtak. De vegyük csak szép sorjában: A „harmadik út", mely, mellesleg, mindig is éppen a nyíltan vagy álcázottan totális rezsimek mumusa volt, ma: tárt ajtó, visszhangzik tőle Európa, ha nem az egész gló93
