Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Balázs Imre József: És-és-és (Kovács András Ferenc: Kompletórium)
Balázs Imre József / Es-és-és (Kovács András Ferenc: Kompletórium) Ha a századelőn írta volna verseit, bizonyára újklasszicistának tekintették volna. Pedig valami másról van szó. (És talán a századelőn is másról volt szó, a hagyományos formák újrahasználata már a '20- as és '30-as évek magyar irodalmában is inkább a poliritmia és a polimetrika irányába való elmozdulásként értelmezhető, mintsem klasszicista ideálok újraélesztéseként.)1 Kovács András Ferenc utalásokból kirajzolódó könyvtára sokkal tágasabb, mint bármelyik „klasszicistáé". Nem (csak) mennyiségi kiterjedésről van szó természetesen, inkább szemléletbeliről. Kovács András Ferenc virtuális könyvtárának polcain jól megférnek az antikok az avantgárd vagy a tág értelemben vett modernség „klasszikusaival", az apokrif és névtelen szerzőkkel. „Borgestől tudni lehet, hogy minden lista, minden katalógus: cinkelt" - mondja KAF az egyik interjújában.2 A „cinkelt" keveredik a valódival, a költészeti hagyomány folyton alakulóban van KAF-nál, hiszen e hagyomány „üresen hagyott" helyei is kitöltődnek az egyes alakmások hangján. Egy olyan szemléletbeli nyitásról van tehát szó, amelyet legpontosabban talán „a kultúra fikcionáltsága" szókapcsolattal lehet jellemezni. Margócsy István, aki ezt a jelenséget tágan, a kilencvenes évek költészetének kontextusában tárgyalja, így összegzi, nyilvánvalóan KAF költészete nyomán, a következményeket: „A hagyományok ily hierarchizálatlan egymásmelletti- sége, természetesen, soha nem létezett, s így nem magától értetődő történeti adottság. E költészet - melynek generális leírásához én is helyeslem a radikális archaizmus kitétel alkalmazását - valóban egyszerre radikális és archaikus: hisz állandóan az archaikus hagyományokat keresi, teremti újjá és fordítja ki, ám ezeket állandóan rögtön fikcionálja is, s oly új keretek közé illeszti, mely keretek az archaikus vonásoknak pillanatonkénti metamorfózisához kell, hogy vezessenek."5 A KAF-kötetek sajátos emlékezőtechnikája és-és-és elvet érvényesít a különböző korok és ars poeticák között,4 ugyanakkor nem valamiféle időnélküliségbe emelődnek be a megidézett szövegek, hanem történeti térbe - ennek a sajátossága KAF-nál az, hogy megsokszorozódnak benne a bejárható utak. Az egyik hagyomány a másikat olvassa, olykor ez az olvasás „már bejárt" vagy történetileg bejárható utakat idéz („ahogyan Hyperión mítoszához Hölderlinen át, az okszitán trubadúrlírához pedig Poundon, T. S. Elioton és Nervalon keresztül vezet az út" - mondja Kulcsár Szabó Ernő),5 máskor szándékos anakronizmusok vagy fiktív közbeékelődések révén valósul meg különféle hagyományok bemozdítása (mint például a Lázáry René Sándor-"életmű" több darabja esetében). Egy válogatott KAF-kötettől többféle választ várhatunk. Egyrészt szükségesnek mutatkozik átláthatóbbá tenni ezt a mennyiségileg is jelentős verskorpuszt, ilyenformán szerzőileg megerősíthetők bizonyos vonulatok. Másrészt KAF-tól megszokhattuk, hogy áttételeken keresztül kommunikál, teremti meg önmagát. A szelekció mint gesztus áttételesen ugyancsak az énteremtés része: sokat elárul arról, hogyan írja önmagát kötetekbe KAF. Mégsem erről beszélnék az alábbiakban. Egy jó válogatott kötet (amilyen a Kompletórium is) képes kisebb léptékben összegezni egy-egy költői pálya alakulását. Ez Kovács András Ferenc esetében különösen fontosnak tűnik. Körülbelül a kilencvenes évek közepéig ugyanis a recepció szinte egyöntetű lelkesedéssel fogadta a KAF-verseket, sőt KAF egyike volt azon kevés költőknek, akiknek a még kötetbe nem foglalt verseiről is tanulmányok születtek. A kilencvenes évek végére a kritika figyelme mintha más irányokba fordult volna, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a fiatalabb költőnemzedékek verseiben (Orbán János Dénesnél, Varró Dánielnél stb.) folytatódik (vagy továbbíródik?) valami abból, amit KAF, és előtte némileg másként Weöres kezdeményezett. A kérdés számomra az, hogy az eddigi életművön belül érzékelhető-e valamiféle poétikailag leírható törés, amely indokolná a kritika utóbbi időben visszafogottabb reakcióit, illetve hogy mi az, ami a KAF- versekből továbbíródik más költőknél. 89
