Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Legenda Kodolányi Jánosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)
mint száznak én voltam a szerkesztője, és az volt a dolgom, hogy üres aktatáskával elmenjek az írókhoz, és a már kész kéziratokat begyűjtsem. Kodolányi sértett ember volt, méltán, és amikor 1956 nyarán először tudtam vele személyes kapcsolatba kerülni, a Balaton partján, Akarattyán élt akkor, nagy visszavonult- ságban, elhagyatottságban, hosszú éveken át, a már kész kéziratos könyveit gépiratban, 100 vagy 200 forintért adták kölcsön. Ebben a nagymester Ignácz Rózsa volt, aki ezt a dolgot szinte postásként kézbesítette, csak a megbízható embereknek.-Albert Zsuzsa: - Sándor bácsi akkor itthon volt?- Püski Sándor: - Itthon, hogyne, én csak 1970-ben mentem el, és ott voltam Ignácz Rózsánál sokszor, amikor erről is szó volt. Nagy levelezésben álltak, s azt tudom, hogy nemcsak a kéziratait vitte, kölcsönözte ide-oda, hanem még gyűjtött is számára, bár Rózsának se volt akkor fényes helyzete, nagyobb könyveivel 1956 után tudott megjelenni.- Tóbiás Áron: - Hát még 1955 előtt éppen mi adtuk ki az első két kéziratos könyvét,- Püski Sándor: - A Torockói gyászt én vittem Veres Péterhez,- Tóbiás Áron: - Hát így kerülhetett hozzánk a Magvetőhöz. Úgy kellett gyűjteni Kodolányinak, mint most az árvízkárosultaknak. Először a nagy ellenkezés miatt csak az új önéletrajzi könyvét, a Boldog békeidőket sikerült megjelentetni, azt is az ún. társadalomkritika miatt, amivel a századfordulós úri Magyarországot ő illette, mondták a kritikusai, meg a Kiadói Főigazgatóság emberei, cenzorai. Amikor ez meglett, akkor én 1956 nyarán nagy nehezen közelébe kerülhettem, fogadni óhajtott már. Arra szerettem volna rábeszélni, hogy adjon akármilyen kéziratot, de legyen új. Délelőtt megérkeztem, késő délután, szinte az utolsó vonattal mentem haza, és óriási nagy, műfaji vitáink voltak, amelyben ő beszélt, én csak kérdeztem, vagy egy-egy ellenvetést tettem. De megállapodtunk, hogy ad valamit, majd körülnéz a ládafiában... Mert rengeteg gépiratos könyve volt már készen, majd - itt van a kezemben egy apró, írógéppel írt levelezőlapja - szeptember 15-én adta postára Akarattyán, amelyben a következőt írta, és ezzel sommázta a beszélgetésünket: „Kedves Áron, kettőt aludván az ügyre, úgy döntöttem, hogy jobb lesz mellőzni ezt a játékot. Nincs nekem nyilatkozni valóm, (mert azt is kértem volna tőle, hogy adjon valamit a nyilvánosság számára. Majd így folytatta:) Hogy az író mit-hogyan ír, magánügy. A Vízöntő nem történelmi regény, hanem mese, rá is van írva, a Mózes pedig nem bibliai tárgyú mű, hanem történelmi regény. Thomas Mann Jákob meg József regényei pontosan bibliai tárgyúak, azokat lehet csodálni. Örülök, hogy meglátogattál, s hallottam Németh László nyilatkozatát is, (mert nála is jártam, mégpedig a Rádió számára, magnetofonnal -) remélem, máskor sem fogsz elkerülni, mindig szívesen látlak, baráti szeretettel Kodolányi." Aztán mégis megszületett az egyezség. A forradalom utáni zűrzavaros helyzetben sikerült a Mózes-regényt, az Égő csipkebokrot megjelentetni először ötezer példányban, utána gyorsan ötvenezer, aztán még egyszer ötvenezer példányban. És erre Kodolányi ujjongott, de a maga szatirikus módján azt mondta, hogy: vajon nem lesz ez sok az ellenségeimnek?- Kodolányi Júlia: - Az első ilyen témájú könyvet anyám adta a kezébe. A Kensber Károly: Misztika mint világnézet című könyvét. Jegyzeteket ő készített, meg is maradtak, nem sok, bent van a Széchényi Könyvtárban, inkább füzetben volt ez, nem cédulákon, de valójában a fejében volt készen minden. Én sajnos nem jutottam el már Izraelbe, de akik ott jártak, azt mondják, hogy pontosan olyan minden, ahogy apám leírta, mintha látta volna, ismerte volna.- Tóbiás Aron: - Scheiber Sándor, a nagyhírű ókor-tudós, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója, amikor elolvasta a könyvet, meglátogatta, és így nyilatkozott előtte: énnekem ez a szakmám, ez a hivatásom, de én a negyedét sem tudom annak, amit Ön tud. 86
