Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Fried István: Összehasonlítás és kultúraköziség (Régi-új tudományelmélet felé)
Nyilvánvaló, hogy az összehasonlítás önmagában nem tudományköziség, legfeljebb oly értelemben véve irodalomköziség, hogy az eltérő szociokulturális környezetben létrejött „nyelvek"-et irodalmak kölcsönös kapcsolataiban, a genetikus érintkezések és tipológiai hasonlóságok kutatásában realizálja. Ezen a ponton szükségesnek látszik egy kitérő, pontosabban két, egymással szándékom szerint összefüggő megjegyzés. 1. Jól ismert, hogy a XIX. században erőteljesen nemzeti irodalomtörténetté „fejlesztett" irodalomtudományos szemlélet részint a megbízhatóbbnak, haladottabbnak hirdetett természettudományos rendszerező módszert, részint az ebből a módszerből következő, e módszer alkalmazását lehetővé tévő fogalmi apparátust a „szellemtudományok"-ba probléma nélkül átvihetőnek vélte. így például olyan morfologikus műfajtörténet megírására került sor, amely az egyes műfajok életét a növényi létnek feleltette meg, születést, érést, virágzást, majd elhalást konstruálva. Nem kevésbé abszolutizált - igen látványosan az összehasonlító irodalomtudományban - olyan ok-okozati összefüggéseket, amelyektől az elfogultságok, a személyes elkötelezettségek kizáródását remélte (a nemzetijeskedő] elfogultságok kivétettek), más szóval az objektivitást remélték a természettudományos analógiák érvényre juttatásától. Hogy milyen eredménnyel, arra inkább irodalmi példát hoznék. Zola regényelméletét Claude Bemard kísérleti orvostudományának levezetéseire építette, ennek következtében a megfigyelésnek, az adatgyűjtésnek meghatározó szerepet tulajdonított, valamint annak, miként helyezi a szerző szereplőit különféle helyzetekbe, azaz miként „kísérletezik" velük. Mindehhez a megalkotott regényciklus genetikai determinizmusa járul. Ettől Zola az író szemlélői tárgyszerűségét, kívülállását remélte. Szerencsére legjobb regényei önnön fiziológiás regényelképzeléseinek cáfolatait szolgáltatják. 2. Az összehasonlító irodalomtörténetben a természettudományos kihívásra a hatás fogalmának túl-dimenzionálása következett, lett légyen szó szerzők kapcsolatairól, irodalmak érintkezéseiről. Ezáltal a „nagy" nyelvek irodalmára az átadás, a kisebbekére az átvétel aktusa lett jellemző. A hatás valójában passzív befogadás. Eszerint létezik az irodalom (vagy a különféle művészetek) „fejlődésében" egy ideáltipikus vonulat, amelyet a fejlettebb, szerencsésebb körülmények között létező irodalmak/mű vészetek előbb, a kevésbé szerencsések később járnak végig, s a kisebb irodalmaknak/művészeteknek szinte nincs is más feladatuk, mint elfogadni azt a hatást, aminek segítségével „fejlődhetnek". S bár megszorító tényezőként fölemlítődött, hogy a hatás a befogadó irodalmakban feldolgozódott, asszimilálódott, így „nemzetiesedett", innen azonban a megkésettség, a fázis-eltolódás (másképpen: ütemeltolódás, mintha irodalmaknak/művészeteknek minden korban azonos ütemben kellene lépkedniük), utóbb a felgyorsult fejlődés tézise következett, amely módosította ugyan a hatás egyenesvonalúságot, leegyszerűsített érintkezési formát feltételező mindenhatóságát, alapvetően azonban a természettudományosnak vélt gondolkodáson belül maradt. S a tagadás legfeljebb arra irányult, hogy ezt a mechanikus összehasonlítást kiiktassa a nemzeti irodalomtörténetből, s azt a hazai olvasók, hazai művek és hazai szerzők viszonyrendszerére egyszerűsítse. Visszatérve a megszakított gondolatmenethez, ám reagálva a két pontban fölvázolt pozitivista örökségre, Györkösy Alajos Latin-magyar szótárában lapozok a comparo (első coniugatio) szóhoz: 1. hasonló helyzetbe hoz, párosít; 3. transl. összehasonlít, egybevet; 4. egy sorba állít valakivel; 5. összeegyeztet, megegyezik... E jelentésváltozatokat szem előtt tartva kerestem példát arra, hogy a pozitivista örökséget is magába foglaló, feldolgozó komparatisztíka miként reagálhat önnön jelentés-elágazásaira, miként alkothat fogalomtörténetet, ennek megfelelően egyeztet-e, ha ugyanarra a fogalomra több diszciplína tart igényt, azaz összehasonlítás és tudományköziség miként feltételezi ilyen esetben egymást? Egészen konkrét kérdést idézek a problémakör szakértőjétől: „Mit hasonlítunk össze, ha a »manierizmus« fogalomtörténetét kutatjuk?" A probléma az alábbiakban fogalmazódik meg: »manier«, «mani82
