Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Fried István: Összehasonlítás és kultúraköziség (Régi-új tudományelmélet felé)

erisztikus», «maniros», «manierista», «manierizmus» - ezekkel a szavakkal nem pusztán a művészet- és az irodalomtörténetben találkozunk, továbbá a zenetörténetben és a pszichológiában, hanem mindenfelé. (Az általam olvasott dolgozat a közbeszédből, egy újságcikkből hoz példát állítása erősítésére.) E szavak a kultúra egészének szerves részét alkotják, lehet élni velük, megértésre számíthatnak anélkül, hogy alkalmazásuk módjának eredetére, hagyományaira, törésvonalukra (egy sajátos kontextusban és egy sajátos diszkurzusban) reflektálni kellene. Mindezek a szavak úgy élnek a (köz)használatban, hogy nem kell feltétlenül tekintettel lenni sajátosan diszkurzív jellegükre. A fogalomtörténeti elemzést a német, a francia meg az olasz előfordulásokat, jelentés-áthajlásokat regisztrálja (a magyar manierizmuskutatás külön utat járt), így szembesítődik a francia preciozitás („kényeskedés", Moliére vígjátékára utalnék) a barokk-kai, továbbá a nemzed irodalmi külön-formákkal, mint amilyen a spanyol gongorismo, az itáliai marinismo, az angol euphuism (a magyar színházlátogató Shakespeare Lóvá tett lovagokfából ismerheti), mindezek a manierizmus szinonimájaként használtatnak. A címadó kérdés a dolgozat záró passzusaiban megismétlődik: mit hasonlítunk tehát össze a manierizmus (most már idézőjel nélkül használom, szemben az eredeti dolgozattal) fogalomtörténetének kutatásakor? Korszakokat? Országokat és nemzeti „külön utakat"? Művészeteket és kifejezésformákat képben, hangban és írásban? Különböző időszakok stílusának típológiailag közös vonásait? A diszkurziváló diszciplínákat? A tanulmány, amelynek részletes bemutatását elmulasztottam, megkísérelte, hogy bemutassa: valamennyi komplexum és összehasonlítási mező belejátszik a fogalomtörténeti érdekkörbe, anélkül, hogy szinkronizálódhatna. Minden összehasonlítás - vág egybe az eddig mondottakkal a megjegyzés - előfeltételezi az összehasonlított tárgyak identitását és differenciáját. Az eltérések az egyediesedést szolgálják, míg egy összehasonlítási mező egésze, a benne megnyilatkozó közösség, amely az egyedi objektumot hasonló módon szerkeszti meg, bizonyos identitásokra alapozódik. Ha például a preciozitás (kényeskedés) és a gongorismo (gongorizmus, Luis de Gongora költészetéről elnevezve) különbségeit hangsúlyozzuk, úgy egyúttal egye- diesítjük (individualizáljuk) Franciaország és Spanyolország egymástól eltérő szocio- lingvisztikai és szociokulturális fejlődését. Ha azonban az identitást (az azonosságot) hangsúlyozzuk, átfogó összehasonlítási mezőt szerkesztünk meg, amelyben ezek a jelenségek transznacionális módon (aligha lenne a nemzetek felettiség jó fordítás) szemlélhetők. Ám a dolgozat (a nem bemutatott részben) művészettörténeti és pszichopatológiai diszkurzust is bevon a vizsgálatba, egyfelől az irodalomtörténeti aspektustól eltávolítva, másfelől a zürichi pszichiáterre, Ludwig Binswangerre hivatkozva a manierisztíkusat (das Manieristische) és a manírosat (das Manirierte) egymás mellett, mellé látva. A két „sajátos" diszkurzusnak (az irodalom/művészettörténetínek meg a pszichoanalitikainak) szótári és nemcsak szótári közelsége tehető felelőssé azért, hogy a sajátosan diszkurzív és az interdiszkurzív energiák a manierizmus-fogalomban ama devianciának elgondolt olyan aspektusát rögzítik meg, amelyekben a barokk fogalom egyáltalában nem tart annak. (Azoknak a kulturális területeknek kivételével, amelyekben a barokk fogalma csekély mértékben fogadtatott el, mint Franciaországban.)

Mindez a magyar (tudományközi) gondolkodás számára akkor lehet valóban termékennyé, ha az összehasonlítás ott érvényesül, ahol a magyar művelődés (nem csekély hangsúllyal: az irodalom) jellegére, de nem a „ki a magyar?" félrevezet(het)ő kérdésére keres az eddiginél megalapozottabb, de legalábbis nyitottabb, ha úgy tetszik: „európaimagyarabb" válaszokat. Nevezetesen a regionális interkulturalitás nem azért (vagy: nemcsak azért) fontos a jelenkori magyar (tudományos, művészeti, sőt: politikai és gazdasági) érdeklődés számára, mert az Európai Unióba törekvés arra ösztönöz, hogy előbb tisztázódjék a magyar kultúra (tudomány, gazdaság stb.) nemzeti és európai meghatározottsága, részint szinkron szempontból, a különféle diszkurzusok (mármint a nemzetiek és az Európai Unió-beliek) hol és mennyiben dialogizáltathatók egymással, törésvonalaikból miféle feladatsor követ83