Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Szőke Katalin: Munkagödör (A paraszti ellenkultúra és a mai orosz irodalom szubkulturális metatextusa)
lől felerősödik a történelemfilozófiai tematika, másfelől pedig a posztmodernre jellemző eljárásmódok használata. Történelemfilozófiai ihletésű regény-trilógiát ír, amelyben az orosz történelem sorskérdéseit igyekszik új-régi (neoszlavofil) szemszögből megvilágítani. A három regény (Romantikus materializmus (1989), Elátkozott ország (1992), Negyedik Róma (1993)) közül a másodikban, az Elátkozott országban az orosz történelem elveiről való gondolkodás - amely irodalmi és bölcseleti allúziók sorára épül - és a jelenlegi, szétesett, önmagában elbizonytalanodott ország, valamint a lepusztult mindennapi élet ábrázolása közötti feszültség különleges, gyakran groteszk hatást eredményez. A világmegváltó, fenn- költ hangvételű beszélgetések a mocskos, csótányos konyhákban (a földi „pokol" szimbólumai, irodalmi előzményei Dosztojevszkijnél keresendők) az önmagát már-már megtagadó, ám hivatástudatáról lemondani nem tudó „orosz lélek" meghasonlottságát tükrözik. Pjecuh regényeit gyakran bírálták - jogosan - didaktikus hangvételükért, azt azonban minden ideológiai jellegű fenntartás mellett be kell ismerni, hogy a mai orosz prózában mindenképp egyedülálló a neoszlavofil gondolkodás és a posztmodernre jellemző eszköztár együttes jelenléte. Pjecuh 1997-ben megjelent, Az állam gyermeke című kötetében szerencsére visszatér a 80- as években írott elbeszéléseinek problémáihoz, hőseihez és helyszíneihez. Ezekben a novellákban tehát újból a falusi tematika a meghatározó. A hősök az állam által gyermekké tett parasztok, akiknek élete az új körülmények, a „kapitalizmus építése" közepette mit sem változott, sőt rosszabbodott. Az eddig sem annyira gondoskodó állam most már egyáltalán nem gondoskodik (nincs fizetés), így az emberek úgy élnek, ahogy tudnak, s mivel a tulajdont még mindig közösnek érzik, gyakran megdézsmálják mások javait, hiszen meg vannak győződve róla, hogy „Oroszország a falu számlájára létezik" (És mi van a hátizsákban, fiúk? c. elbeszélés). Az egyre inkább lumpenizálódó paraszti tömegek már jóformán semmiben és senkinek sem hisznek. „A szocializmus egyszerű - csak ugye Marx Károly tanításának helyileg nem volt szerencséje" - így bölcselkedik A padlódeszka című novella elbeszélője, aki még nagy viszontagságok árán sem tud egy köbméter padlódeszkát szerezni, noha a környéken sok volt az erdő, és erdőgazdaság is működött. Pjecuh ezekben az elbeszélésekben tulajdonképpen azt mutatja be, hogyan válik súlytalanná és értelmetlenné a paraszti ellenkultúra. Lázadni már tulajdonképpen nincs mi ellen (a hatalom képviselője, a rendőr is elnézi a lopást, mert ő sem kapott már fél éve fizetést), és a mítosz a néplélek megújító erejéről, eleven vallási tudatáról is szertefoszlott. A falu is „üres hely", nem sziget többé az általános lepusztulásban. Bár a paraszti tudat még képes arra, hogy reflektálja önmagát, ezért nem véletlen, hogy Killer Miller című elbeszélés egyik hősének ilyen keserű szavak jutnak eszébe az oroszokról: „Ha az Isten valamikor végleg megharagszik az emberiségre és elhatározza, hogy lenyel mindenkit, az utolsó emberig, azt gondolom, hogy a desszert - az oroszok lesznek." Ljudmila Petrusevszkaja nem a falu, hanem a külváros írója. Nyugaton többen az orosz nőirodalom képviselőjeként tartják nyilván, viszont ez a besorolás csupán leszűkítő jellemzést adhat prózájáról. Voltaképpen munkássága két nemzedék, a hatvanasok és a „másik irodalom" (Szergej Csuprinyin kifejezése), a kilencvenesek ütközési pontján helyezkedik el. Prózáját csak a 80-as évek végétől adják ki Oroszországban, első elbeszélés-gyűjteményét hazájában 1991-ben publikálták. Az 1970-es évek közepétől ír színműveket, ám darabjait csak fél-amatőr társulatok állították színpadra. Legismertebb színműve a Három lány kékben (1983), melyet a budapesti Katona József Színház 1987-ben mutatott be. A darab Csehov: Három nővérének alulnézetből, a szovjet valóság talajáról történő átértelmezése. A 90-es évektől kezdve Petrusevszkaja művei folyamatosan jelennek meg. Kiadták összegyűjtött műveinek öt kötetét Oroszországban, prózáját világnyelvekre fordították. Amerikában egyetemen oktatott, állandó résztvevője külföldön az írói találkozóknak és konferenciáknak. Noha Petrusevszkaja elbeszéléseiben tényleg elsősorban női sorsokat ábrázol, 116
