Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Viszockij, Vlagyimir: Az én Hamletem; A költőkhöz; Ballada a szerelemről; Ami még be sem ért, a gyümölcsre lesett; Búcsút mondtam az ügynek; Crnagoracok; Édeni almák (versek – Baka István fordításai)
Édeni almák Ha egyszer meghalok, Mivelhogy én is halandó vagyok, Talán úgy lenne jobb, Ha ellenségem döfne hátba. A mártíroknak a Paradicsomba párnázott az út. Az élő mostoha, De a halottak becsben állnak. A sárba hull e fej, És szépen oldalamra fordulok. De fürge lelkem el- Galoppozik lopott gebéken. Az édenkert ölén Piros-fehér almákhoz juthatok. Kar, hogy az őr serény, S golyót küld homlokomba éppen. Hogy odaérek, ott Valami épp nem édenit lelek. Csak a sivó homok S a puszta semmi végtelenje. A semmi közepén Valami érckapu emelkedett. S egy szállítmány szegény Rablétek nézte térdepelve. A horkanó rudast Szelíd szavakkal megnyugtattam én. Tövist, bogáncsokat Kiszedve, sörényét befontam. A rozsdás vasreteszt Piszkálta egy fehér szakállú vén. De nem moccant a rest, És elment az öreg morogva. De a fegyenccsapat Nem sóhajtott fel, és nem is nyögött. Csak felguggolt a had, Mivel már elzsibbadt a térde.
