Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Viszockij, Vlagyimir: Az én Hamletem; A költőkhöz; Ballada a szerelemről; Ami még be sem ért, a gyümölcsre lesett; Búcsút mondtam az ügynek; Crnagoracok; Édeni almák (versek – Baka István fordításai)
Gyöngyélet várhat ott. Harangszó gyöngyözik fejed fölött. Hatalmas kör forog, S a megfeszített csügg fölébe. S az őrökkel az agg Komiszkodott és komiszárkodott. Majd valakit hivott, Hogy a kaput kinyissa végre. Az feszitővasat Kapott elő, s a zárra rácsapott. S beözönölt a had Ama káprázatos vidékre. A vént felismerem Könnyéről, mely az orcáján csorog. Ez Péter, ő a szent Apostol, s én csak egy okostót. Az édenkert ölén Van ám fagyasztott alma szörnyű sok De őre mind serény, Golyójuk homlokomba kóstolt. Ó, áldj meg, Istenem, De áldásod se kell nekem, csupán Néhány barát, s legyen Egy asszony, aki elsirasson. Nekik lopok sokat: Magtalan almát, ami nőefán. Kár, hogy az őr se vak, S golyót küld homlokomba gyorsan. A zsibbadt rabkezek Alig bírták a gyertyát tartani. S én -fuss, amíg lehet! - Elvágtattam a rossz gebéken. Megvolt már mindenem, Az ingem éden-almákkal teli. Az őrség hirtelen Golyót küld homlokomba éppen. Jól meghajtottam én A lovakat - el innen, gyorsan el! Száguldott két gebém, Repültem én is, mint a sátán.
