Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 9. szám - Viszockij, Vlagyimir: Az én Hamletem; A költőkhöz; Ballada a szerelemről; Ami még be sem ért, a gyümölcsre lesett; Búcsút mondtam az ügynek; Crnagoracok; Édeni almák (versek – Baka István fordításai)

Amiga fegyver el nem vásott, Nyeregből, térdről - egyre lőtt, Nem fogtak el crnagorácot,

Nem görnyedt ellenség előtt.

Szerettek volna ők is élni Száz évig - még tovább, ahol Hegyormok az eget elérik,

S a mélyben tenger habja forr.

Az élő vízből egy marokba Ha tszázezrednyi rész jutott...

De harminc év több Crna Gora Földjén, mint máshol századok.

Az asszonyok vízzel toroztak,

A fiút óvták a hegyek,

Míg el nem ért a férfikorba,

S kezébe fegyvert vehetett.

Itt még a gyász is hangtalan volt, Kioltották a tűzhelyet,

S némán sírtak az asszonyok, hogy Az ellenség ne hallja meg.

Úgy feketéll a nő a gyászban,

Akár felszántott mező, - S magát hamvasztva állt kopáran És feketén a hegytető.

Nem égett hasztalan e máglya,

A bosszúláng vetett lobot!

Bérc, ember mártír-tűzhalála A lázadásra jelt adott!

Ötszáz év - Isten büntetése,

Apákat bosszuló fiúk,

Bércek, szívek örökkön égtek, Kihunyt egy, másik lángra gyúlt.

Jöhettek új meg új királyok, Harcban elesni becsben állt... Lenézték a crnagorácok,

Ki tengett - harmincnál tovább.

Kevés volt egyszer megszületnem - Elég két élet volna tán!

Ó, bár Crna Gora lehetne A második szülőhazám.