Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 9. szám - Viszockij, Vlagyimir: Az én Hamletem; A költőkhöz; Ballada a szerelemről; Ami még be sem ért, a gyümölcsre lesett; Búcsút mondtam az ügynek; Crnagoracok; Édeni almák (versek – Baka István fordításai)

A harminchárom épp hogy megfeszített,

S a harminchét se vért, csak ősz hajszálakat hozott, Havat, melyet halántékunkra hintett.

Golyó, kötél? Inunkba száll a lélek jó korán... Tűrünk, pszichopaták, hisztérikák, mi.

Kés élén jár lábujjhegyen a költők népe, ám A lelkűk az, amely ma vérben ázik.

A szónak „hosszúnyakúúú" végén három „ú" - Hát kurtítsd mega költőt, légy erélyes.

Hátába kést, hisz ő a kés élén is boldogul,

Leszúrva gondosan, mivel veszélyes.

Fatális számok hívei - szánalmas mindegyik,

Akár a háremhölgyek, epekednek.

Ha már az élettartam átlaga emelkedik,

Mér’ pont a költő éljen kevesebbet?

Ballada a szerelemről

Midőn a tengerár az Úr szavára Medrébe visszatérült csendesen, vízözön habjaiból kiszállva A partra léphetett a szerelem,

S széthordta menten fürgeröptű szárnnyal A szél a bűnös kontinenseken.

S akadnak még oly furcsa figurák,

Akik magukba szívják e csudát,

S nem várnak büntetést, kitüntetést sem,

S míg azt hiszik, csak lélegeznek, átveszik szabálytalan, vad ritmusát Annak, ki éppen így zihál egészen.

Szenvedélyedet, miként hajót,

Úgy sodorják áradó folyók,

Mielőtt kimondod: „szeretek",

Mondd, hogy: „élek", „levegőt veszek".