Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Viszockij, Vlagyimir: Az én Hamletem; A költőkhöz; Ballada a szerelemről; Ami még be sem ért, a gyümölcsre lesett; Búcsút mondtam az ügynek; Crnagoracok; Édeni almák (versek – Baka István fordításai)
A szaru mosolygott, ám szemem hideg, Gonosz tüzekkel villogott gyakorta, Titkolni tudtam, hisz bolond nevelt. "Szegény Yorick!" Már visszatért a porba. Előjogon, kitüntetéseken Nem osztozkodtam, préda sose kellett: Az elhullót megszántam hirtelen... És megkerültem lovammal a berket. Meggyűlöltem kopót, szilaj lovat, A lmjsza minden izgalmát feledtem. Elengedtem a megsebzett vadat, S a hajtókát korbáccsal összevertem. Láttam, hogy válnak vad játékaink Kicsapongássá, botránnyá naponta. Titokban, éjszaka, a nappali Sok disznóságot arcomról lemostam. Naponta érve, lettem ostobább, Papolt az intrika -fülem bedugtam. Kortársaim s a kor zűrzavarát Meggyűlöltem. S a könyveimbe bújtam. Tudásra éhes elmém, mint a pók, Zsákmánya minden: mozgó, mozdulatlan. De mire jók a szép gondolatok, Hol mindenütt otromba cáfolat van. Barátaimmal megszakadt a szál, Letértem Ariadné fonaláról. "Lenni - nem lenni?” - töprengtem, habár E dilemma megoldódik magától. Örökké reng a kínok tengere, Nyilazhatunk belé - kölest szitába, E cifra kérdés-ocsúból pereg A felelet fény-magja tán világra. Meghallva az atyai szózatot, Mentem, szavában kétely nélkül bízva. Emeltek a nehéz gondolatok, De testi szárnyam lehúzott a sírba.
