Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Podmaniczky Szilárd: Vízszint
mindegyik bevándorló nyakában volt egy erszény, abban hordták hozzátartozóik fényképét, és mikor pihenni akartak, vagyis éppen összeestek a fáradtságtól, ez az elázott kis erszény, összeesés közben a homlokukra csapódott, váratlanul; és mivel arra számítottak, hogy ide soha többé nem köt ki hajó, el nem mehetnek, itt élnek majd örökké, de ehhez először fel kell térképezni a szárazföldet, és tökre úgy járkáltak föl s alá, gyűjtögették az infokat, mint fehér marabu az élelmiszert. Biztosan nagyon szépen lefordították, nem tudok franciául, és még másik kilenc verset is, de azok tartalmát élvezkedési okokból itt nem írom le. Másnap korán keltem, beélesítettem a faxgépet, és már küldtem is a fordításokat. És végre nagyot fújtattam, hiába, a gigantikus erőfeszítés bármily akadályt maga alá teper. Nem titkolva minden reggel úgy ébredtem, hogy a verseimmel képviselő felhív, nyertem, vagy legalábbis ajánlat érkezett. Teltek a napok, és vártam. Ahogyan akkor vártam, amikor már később kint jártam Franciaországban és további publikációs szándékkal, illetve a teljes ismeretlenség által megtámogatva, illetve én se ismerek ott egy könyvügynököt se, szóval az idegenvezetővel beírattam két különböző könyvembe, hogy aki ezeket a könyveket megtalálja, nagyon megköszönném, ha az általa legjobbnak tartott kiadóhoz eljuttatná, és ezzel a szöveggel betettük egy ruházati osztályon két farmernadrág közé. Azóta eltelt pár év, és már arra gondolok, hogy húsz év múlva arra gondolok, vajon mi lett ezeknek a könyveknek a sorsa, és vajon megtudom-e még életemben, mi történt velük. Ha érdekel valakit, és ha megtudom, esküszöm megírom, ha megírja az e- mail címét, az enyém: podmaniczky@delvilag.hu. Szóval, így vártam, utóbb látom, abszolút hasonló reménységi fokkal, a verseimről szóló híreket. De semmi. Eltelt már vagy két hét, a költői verseny régen lezárult, amikor úgy határoztam, felhívom én ezt a drága képviselőmet, mire jutott. Hát a történetük: Aznap, amikor elfaxoltam a verseket, a jachtkikötőben versenyt rendeztek, ezért a kikötőből a többi jacht a nyílt tengerre távozott. A fax egy kikötőből távozó jachton működött. A nyílt tengeren nagy vihar kerekedett, a telefonom idején még nem tudni, mi van a jachttal. A lényeg az, a verseim a viharba került jachtra mentek, így a költői versenyen nem szerepeltek. Ellenben szerepeltek egy másik történetben, ebben, s én már láttam magam előtt a viharos tengert, a hánykolódó jachtot, majd bent a kabint a fax-szal, s amikor a tíz versem közül az első kipottyant a faxgépből, már az asztalka lapját érte a süllyedő hajó belsejében emelkedő sima vízszint. 129
