Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (XII., befejező rész – fordította Szenyán Erzsébet)

találták és kipróbálták mindazt, amit a totalitárius rendszerek a XX. századi Európába átültettek.

Annak, hogy az afrikai kapcsolatok monopóliuma a már említett sötét bűnözők kezébe került, volt egy másik következménye is, nevezetesen az a tény, hogy az európai nyelvekben nem alakult ki az a szókincs, amely lehetővé tette volna a másmilyen, nem európai világok megfelelő leírását. Afrika életének óriási területei maradnak érintetlenek, hozzáférhetetlenek az európai nyelvek bizonyos értelmű szegénysége miatt. Hogyan lehet leírni a dzsungel homályos, zöld, fullasztó mélyét? A fák, bokrok százainak mi a neve? Ismerem a „pálma", a „majomke- nyérfa", az „euphorbia" szavakat, csakhogy a dzsungelben nem nőnek ilyen fák, cserjék. Hát az Ubangi és Ituri mentén növő hatalmas, tízemeletnyi faóriásokat hogy hívják? Minek nevezik a rengeteg fajta rovart, amellyel tele van minden, amelyek folyton csípik, marják az embert? Néha meg lehetne találni a latin elnevezést, de mit mondana az az átlagolvasónak, akinek nincsenek mélyreható növénytani és állattani ismeretei? És akkor még nem is említettük a lélek, a hiedelmek, az emberi mentalitás egész területét. Minden európai nyelv gazdag, de csak saját kultúrájának leírásában, saját világának bemutatásában gazdag. Amikor más kultúra területére merészkedik, s megpróbálja azt leírni, fény derül korlátozottságára, fejletlenségére, szemantikai tanácstalanságára.

Afrika: ezernyi szituáció. A legkülönfélébb, változó, egymással szöges ellentétben álló szituációk. Valaki ezt mondja: - Ott háború van. És igaza lesz. Másvalaki: - Ott nyugalom van. És neki is igaza lesz. Mert minden attól függ, hol és mikor.

Afrikában a gyarmatosítást megelőző időkben - vagyis nem olyan nagyon régen - több mint tízezer államocska, királyság, etnikai szövetség, föderáció létezett. Ronald Oliver, a Londoni Egyetem történésze The African Experience /New York, 1991/ című könyvében egy általánosan elterjedt paradoxonra hívja fel a figyelmet: szokássá vált azt mondani, hogy az európai gyarmatosítók végrehajtották Afrika felosztását. - Felosztását? - csodálkozik Oliver. - De hiszen az brutális, tűzzel, vassal végrehajtott egyesítés volt! A tízezres számot ötvenre redukálták!

De azért még így is sok minden megmaradt abból a sokszínű mozaikból - a kavicsokból, kockákból, kagylókból, fadarabkákból, fémlemezecskékből, levelekből kirakott, szemünk előtt vibráló képből. Ahogy egyre inkább belefeledkezünk ebbe a képbe, látjuk, hogyan váltogatják az összerakós játék elemei a helyüket, formájukat, színüket, míg végül olyan látványban lesz részünk, amely szinte elkábít változatosságával, gazdagságával, színes villódzásával.

Néhány évvel ezelőtt Tanzánia mélyén, a Mikumi Nemzeti Parkban töltöttem ismerőseimmel a karácsonyt. Szép meleg, szélcsendes este volt. Egy tisztáson, a szabad ég alatt állt néhány asztal, rajtuk sült hal, rizs, paradicsom, pombe nevű helyi sör. Mindenütt gyertyák, mécsesek, petróleumlámpák égtek. Kellemes, laza hangulatban ültünk. Ahogyan az ilyen esetekben Afrikában lenni szokott, mindenki mesélt, tréfálkozott, nevetgélt. Voltak köztünk tanzániai miniszterek, voltak nagykövetek, tábornokok, törzsfőnökök. Már éjfél is elmúlt, amikor hirtelen úgy éreztem, hogy a megvilágított asztalok mögött kezdődő áthatolhatatlan sötétség hintázni, dübögni kezd. Minden nagyon gyorsan történt. A dübörgés erő60