Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Bertók László: Állunk a világ közepén (A valóság s a tény)
dolgok. Mintha valaki egyszerre, „csak úgy" az ölünkbe hullajtottá volna a szabadságot.) Erre, erre! Itt rejtőzik valahol. A hang, a hangosság tőle származik, ő az erős, még ha úgy látszik is, hogy „aki hangos az a legény". Ezért, s nem csupán valakinek a társadalomban elfoglalt helye és a képességei, a tudása közötti feszültség miatt lehet igaz, hogy „senki sincsen a helyén / csak a szótárban a szavak". Igen, a szavak a szótárban, ott még igen, de a beszédben, a mindennapi kapcsolatokban, nos, ott ők sincsenek már a helyükön. Az eredeti jelentésüktől s a valóságtól elszakítva, csűrni, csavarni lehet, becsapásra, hazugságra lehet használni őket. Úgy tűnik, hogy az utolsó sorban (s a versben) ez is benne van. S most akkor fölteszem a kérdést, hogy vajon mi történt, történhetett 1986- ban, 1986 őszén, mi 1987 legelején, hogy ekkorát fordultam s kilenc évet futottam?... A személyes, az élet-béli ok talán az volt, hogy 1985 decemberében beleléptem a hatodik x-be, s a köszöntések, a megnövekedett figyelem közepette, néha azt érezhettem (éreztem), hogy utolértem (elkerültem?) önmagamat. Hát akkor? Mi lesz? Van-e még valami az ötvenes kövön túl? Valami igazi? Fontos? Ha nincs, akkor... Efféle marhaságokat tényleg gondoltam, s ez is okozhatta, hogy 1986 márciusától októberéig, hét hónapig nem írtam semmit. Nem tudtam írni. Aztán nekiszaladtam még egyszer, nagyon messziről... De talán ennél is fontosabb, ami rajtam kívül zajlott, ami a helyzetemet, a reakciómat (a közérzetemet) napról napra befolyásolta. S itt akkor előveszem a nagykönyvet (A magyarok krónikáját), hogy a legfontosabb történéseket, vagy közülük néhányat (a történelmet!), pontosan fölidézzem. Biztató és ijesztő dolgok egyaránt történtek. Országban is, világban is. Biztató talán több. Egy éve már, hogy elkezdődött Gorbacsov országlása (világlása). 1986 júniusában Magyarországra is eljött Kádárt lekáderezni, reményt csöpög- tetni. Februárban a Duna Kör szervezett nagy tüntetést, s március 15-én is ellenzéki felvonulás volt Budapesten. A rendőrök ott is, itt is erőszakoskodtak, vertek. Április 26-án felrobbant a csernobili atomerőmű. Az ország vezetői sumá- koltak, hazudtak. A média is. Az ország a Szabad Európa Rádióból és az Amerika Hangjából próbált tájékozódni. Október 23-án, 1956 harmincadik évfordulóján magánlakásokba szorult az emlékezés. Decemberben az írószövetség közgyűlésén az írók nyíltan támadták a pártot és a kormányt, kiszavazták a választmányból a kommunistákat. Válaszlépésként a politika a szövetség feloszlatását tervezgette... Száraz felsorolás, még így, mazsolázva is. Pedig volt, amiben magam is részt vettem. S a mai napomat is befolyásolta, befolyásolja mind. Vajon ez-e az a valóság, s a valóságnak mekkorácska része, amelyet mint a kiemelt vers (versek) szülőföldjét nézegetem? S mekkora az a végtelen rész, ahol tovább lehetne kutakodni? A titok, ahová a vers, a versek révén be-be lehet kukkantani, s ahol ekképpen át lehet élni a kimondhatatlant is, de amit egészében megismerni reménytelen? Leszámítva néhány tizenévesen írt „államrend ellen izgató" költeményt, „direkt közéleti" (politikai?) verset nem írtam, de újraolvasva most a szonetteket, a későbbieket is, megdöbbent, hogy mennyi ihlet, reflexió, utalás, feszültség, ítélet, résztvevői készenlét van bennük, hogy mennyire a 74
