Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Csiki László: Versem és valósága (Az árdéli fanyűvők)

Azok ott fenn eszerint talán capinás fadöntők.

Maga sose röfikölt?

Azok ott fenn nem is zuhanyoznak reggel, kedvesem, de lehet, este sem.

A szép patak esővíz csak, a kinn mosdó favágók csizmáján aláfolyt.

Lészára vetett, ködben átvizült gatyák hírelik, hány még a lélek itt.

Szóval ezek olyan válogatatlan hegyi népek, vékony népi réteg,

retardált az aktuál-szociális pozíciójuk, tehát hó-rukk, hó-rukk! vigyen nekik bátran emigránsoktól összespórolt holland kakaóport,

német narancsot, dán angolszalonnát, belga banánt lelki segély gyanánt.

Én lefogadom, hogy másnap a doktornak eladják, és az árán hagymát,

babkonzervet vesznek, cigarettát, puliszkalisztet, kedves lelkem, Lisbeth.

Az ózonuk folytán magának ezek a fenyvesek felette kedvesek,

az ózonlyuk alatt itt fenn viszont sokkal fontosabb, tömít a hagymaszag.

Dobkályhán vaslábasban sercegő szalonna zsírja a tömjén, a mirha,

pokrócot, deszkafali szex- és szentképet átitat, mint súlyos áhitat.

S ha a barakk priccsén hever velük vendég kedvesük, s ha majd a hold besüt,

a fadöntők szagos melegben szeretve motoznak, Lisbeth, óra hosszat! amíg a facérak végre horkolni kezdenek, s a kedves kedvesebb, amíg becélozza őket végtelen magasából és zuhan a mámor.