Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Csiki László: Versem és valósága (Az árdéli fanyűvők)

Reszketve, egymáshoz szorulva várja férfi, asszony, hogy rájuk szakadjon,

de mint a kinti almafa, madárral minden ágon, rájuk dől az álom.

Alvás közben egymás nyílt szájába lehellnek, leng a hagymafelleg,

bár a könyv s maga szerint, Lisbeth, ez felette rossz itt, merthogy széndioxid,

és rossz, hogy reggel, mikor a nő a szennyes ingeket leviszi s integet,

nem mondja búcsúzóul, bár jót tenne lelkileg: isteni volt veled.

A fadöntő sem szól neki, hogy vért pisái a hóra múlt Karácsony óta,

s hogy legutóbb otthon az ünnepi hurka sem ízlett, kedves lelkem, Lisbeth.

Bizony, ezek itt fenn cefetül el vannak maradva: fügétől a hagyma,

délszaki pálmától a gyertyán, nyomor a gyomortól, bizony, ez komor kor.

Igen, de itt ezek is húsból vannak, lelkem kedvesem, bár talán tetvesen,

sorsukat végig kitanulták, hogy miért, mivégre, mint maga s a férje.

Iskolába való gyereket csinálni a völgybe lejárnak, többnyire vasárnap,

s épp azt teszik ott, amit én magával idefenn, bár még csak kedd van, kedvesem.

59