Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Csiki László: Versem és valósága (Az árdéli fanyűvők)
Csíki László Versem és valósága í. Őszintén szólva, nem emlékszem, melyik verset mikor, „miből", miért írtam. Mi több, nem is tartom fontosnak, hogy „valóságalapjukat" kutassam. Sőt, nem emlékezni szeretnék az illető alkalmakra, hanem felejteni azokat. Olyannyira, hogy régebbi verseimet sem olvasom újra, nem hogy kiváltó okukat idézném. Néhányról azért tudom, mihez kötődik, vagy milyen célt véltem elérni vele. Ezek a versek többnyire jelentéktelenek és múlékonyak. Meglehet, persze, hogy az összes többi is az. Az viszont igaz, hogy mindenik „alkalmi". Némi fennköltséggel szólva: abból az alkalomból íródtak, hogy élek. Valahogy úgy kellene történnie a műveletnek, hogy az ember kirúgja maga alól a sámlit (a valóságot), és csüggve marad a vers hurkán, teljes személyében és végérvényesen. Ilyen elszánásra és a gyakorlat okozta elélvezésre azonban ritkán szánja el magát valaki, s a dolog hitelét már az is rontja, hogy életben marad utána, holott nem kellene. Mindehhez nem társul az a tévképzet, hogy az örökkévalóságnak szántam volna a verseket. Ellenkezőleg, visszagondolva, úgy vélem, túlságosan is kötődnek korukhoz és helyzetükhöz, és a virtuális utókor egyszerűen nem fogja érteni őket, minthogy nem lesz elég adata, információja, hacsak nem kezd történelmi búvárkodásba, amit kötve hiszek. A versbe foglalt „életérzést" (ifjú koromban ennek vagy „közérzetnek" nevezték, amiről a líra hírt adott) amúgy sem érzékelheti. Azt a bőrön és a zsigerekben kell érezni, és nem vagyunk egymással behelyet- tesíthetők. Meg aztán, a költészet, természetéből fakadóan „meghamisítja" a valóságot, és éppen ettől az, ami. Mintegy önállóan létezik a világban, de általam és mások által szólal meg, mi meg igencsak kétséges lények vagyunk. Válogat a valóságelemek közül, és rendszerez a maga módján. A valóságban viszont nincs rendszer - vagy egyelőre nem látjuk át, ehelyett ádázul gyártjuk a rendszerelméleteket -, és mindmáig csak a valóságról való benyomásainkat, netán képzeteinket tudtuk leírni, nem magát a valóságot. Belátom, ez meglehetősen romantikus, vagy keresztényi elképzelés. A tetejébe az én élményeim még a magyarországi magyar, nemhogy egy mástáji olvasó számára is távoliak, sőt periferikusak - földrajzilag is. Életműnek nevezhető verseim, prózáim egy - és nem is kis - részét Erdélyben írtam, az ottani 53
