Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Tandori Dezső: "Tollat fogni" (Egy vers - és mindenféle vidéke)

csatornájának partján, nem megy az ivás. Végül kiöntöm finom vörös borom; nem megy a sör... most következik a két és háromnegyes éves (és 7000 napnak reméltem, tehát öröklétűnek, ám 1996 januárjában elbuktam a dolgot) absztinencia. Semmi ital!

Es - lássunk csodát? - rohamosan fogyni kezdtem. Voltak-e ennek egyéb okai is? A máj elkezdett dolgozni, égette le a zsírt. Ahogy havi négy-öt kiló lement rólam eleinte, és már nyár derekán 74 kilóval álltam itt, rájátszottam a dologra, mámorosán. November elején zsoké-súlynak kicsit nagy, de ember-súlynak fantasztikus 56,9 kilón zártam a lejtmenetet. (182 centi vagyok.)

Mivel az írást, fordítást, képversezést etc. jó 2/3-ában sosem tudtam elválasztani legszemélyesebb létkörülményeimtől, nyilván befolyásolt ez a folyamat is - fordított jegyben. A testi állag az írásban. (Mert: az életvitelben etc.)

Duisburg. (Verstöredékek születése, 1993)

E kis alcím hadd foglalja magába, miként alakult ki a Madárzsoké konkrét szövege. (A cím „kémiája", szervessége az eddigiekből kiviláglik. Megjegyzem, gátlovasok, főleg amatőrök vihetnek ekkora súlyt, s olykor a legnagyobb síklovasok azért kénytelenek abbahagyni a pályafutásukat, mert nem bírnak a kilóikkal. Válaszolok azonban a közkeletű, kicsit túl emberi, nem túlságosan érdekes kérdésre, kimondatlan bár: nem, nem tudok lovagolni, sosem lovagoltam; ellenben egy alkalmasinti rokonom, Tandari János sokszoros skandináviai champion etc.)

Tehát azokban az években, 1990 és 1994 között nem bírtam betelni „Németországgal". Persze, ha voltak meghívásaim (irodalmi estekre), ezek nem adódtak oly nagy bőséggel, és szinte végképp nem Németország területére szóltak. Én azonban a múzeumok, az utazások, a lovak bűvöletében éltem - ma, amikor vonatra szállni kész gyötrelem a számomra, Beesésre, Legéndesre nem utazom, nem hogy távolabb -, nem szabadultam csudás alkonyélményeimtől, ahogy például a hannoveri pályán, hirtelen leszálló, nyirkos sötétben az iménti 10 000 néző helyett 500 társ közt ülsz a füvön, megnézed még az utolsó negyedosztályú futamot, aztán az éjféli, pezsgő életű Kölnön, belvárosán vágsz át szerény szállodádhoz, „haza"... vagy Gelsenkirchenben csapatod, a Schalke 04 pályájáról tódul haza a boldog fociközönség, te meg azt számolod, 24 márkát nyertél-e, 97-et vesztettél?, hirtelen ért véget mindez. Ezt nem lesz könnyű megírni, de mostani vállalkozásunk kereteibe nem fér. Maradjunk ennyiben:----Változik a világ, változnak lehetőségei, velük változunk mi magunk is; meg egyáltalán, eljár az idő (dolgok felett).

Nagy változást „jelentettem" duisburgi, pontosabban mülheimi házigazdáimnak (a Ruhr partján), fogadóséknak, akik 1993 februárjában 90 kilósán láttak utoljára, és akkor hirtelen... ott egy csupa csont, beesett szemű, 57 kilós alak. Nyilván azt hitték, halálos kór tört rám. Megjegyzem, szállásomat (hiperolcsó hely volt, akkor - ma a csaknem háromszorosára „felment" repülőárak, a forint és a márka viszonyának változásai, a nem növekvő magyar honoráriumok, már legalább az én nem növekvő honoráriumaim okán megfizethetetlen nekem!) szintén a lovak37