Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (XII., befejező rész – fordította Szenyán Erzsébet)
Kábultan ettől a reggeli zenétől, fázósan és éhesen bandukolok az üres utcákon a buszpályaudvar felé, mert még ma Mitsiwába szeretnék eljutni. Az Asmera és Mitsiwa közötti távolság még a nagy Afrika-térképeken is alig körömnyi és valóban nem nagy, mert csak száztíz kilométer, az autóbusznak azonban öt óra kell, hogy a közel két és félezer méternyi magasból a tengerszintre ereszkedjék, Mitsiwa ugyanis a Vörös-tengernél fekszik. Asmera és Mitsiwa a legfiatalabb afrikai állam, az alig három milliós Eritrea két legnagyobb városa. Eritrea, amely a múltban sosem volt önálló állam, előbb Törökország, aztán Egyiptom, majd a XX. században sorrendben Olaszország, Anglia és Etiópia gyarmata volt. 1962-ben Etiópia, tíz évig tartó fegyveres hódító harc után, saját tartományának kiáltotta ki Eritreát, mire annak lakói meghirdették az Etiópia elleni felszabadító háborút, a kontinens történelmének leghosszabb, harminc évig tartó háborúját. Amikor Addisz-Abebában Hailé Szelasszié uralkodott, az amerikaiak támogatták őt Eritreával szemben, a császár uralmát megdöntő Mengistut aztán az oroszok segítették. Ennek a háborúnak a reliktumai Asmera egyik nagy parkjában, az ott berendezett háborús múzeumban tekinthetők meg. A múzeum igazgatója egy fiatal költő és gitárművész, egykori partizán - a nagyon kedves, vendégszerető Aforki Arefaine. Aforki előbb az amerikai ágyúkat, tankokat mutogatja meg, aztán a szovjet géppisztolyok, aknák, katyusák és MIG- ek egész arzenálját. - Ez mind semmi! - mondja. - Látnád csak Debre Zeytet! Nehéz volt engedélyt szerezni, de végül csak eljutottam az Addisz-Abebától mintegy hatvan kilométernyire fekvő Debre Zeytbe. Mezei utakon haladtunk egy sor katonai őrhelyet hagyva magunk mögött. Az utolsó őrhely katonái kinyitják a lapos hegytetőn álló kis térre nyíló kaput. A látvány innen egészen egyedülálló. Előttünk, amerre a szem ellát, egészen a távoli, ködös láthatárig lapos, fátlan síkság húzódik. Az egész síkságot gondosan összerakott hadifelszerelés borítja. Kilométereken át húzódnak a különféle kaliberű ágyúk erdei, a közepes és nagy tankok sugárútjai, a légelhárító- és mozsárágyúk négyszögei, százszámra a páncélozott és könnyű harckocsik, a mozgó rádióadók és kétéltűek. A hegy másik oldalán pedig óriási hangárok és raktárak sorakoznak, hangárok, amelyek még összeszereletlen MIG-ek törzseit takarják, és raktárak tele lőszereket és aknákat tartalmazó ládákkal. Ami a legmegdöbbentőbb és legszédítőbb, az a különféle fegyverek iszonyatos tömege, a több tízezer tonnányi géppuska, hegyi tarack, harci helikopter hihetetlen mennyisége, óriási halmaza. Mindez mint Brezsnyev Mengistunak szánt ajándéka éveken át ömlött Moszkvából Etiópiába. Igen ám, csakhogy Etiópiában nem volt ember, aki ennek a fegyverzetnek akár csak a tíz százalékával is bánni tudott volna! Ennyi tankkal egész Afrikát meg lehetett volna hódítani, az ágyúk és katyusák tüzével az egész földrészt porrá lehetett volna égetni! Bolyongva a mozdulatlan acélváros halott utcáin, ahol mindenünnen sötét, megrozsdásodott ágyúcsövek bámultak rám némán, ahol minden sarok mögül tankok hernyótalpainak masszív fémfogai vicsorogtak rám, arra az emberre gondoltam, aki Afrika meghódításáról, látványos afrikai blitzkrieg végrehajtásáról álmodozva, fölépítette ezt a Debre Zeyt nevű katonai nekropoliszt. Ki lehetett ez az ember? Moszkva addisz-abebai nagykövete? Usztyinov marsall? Maga Brezsnyev? 51
