Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Balázs Imre József: A konzervatív költő (Orbán János Dénes: Párbaj a Grand Hotelben)
A konzervatív költő Orbán János Dénes: Párbaj a Grand Hotelben A könyvpiacon az imázs, a szerző fotója - s az attitűd, amelyet az sugall - egyre inkább hozzátartoznak a produkcióhoz. Nem a szerző életrajzának visszatérésére gondolok az irodalomértelmezésbe, hanem a szerző fotójának, az általa adott interjúknak a paratextuális, széljegyzetszerű fontosságára. Az olvasó kíváncsi, és szeret valamiféle ikont társítani az általa olvasott szövegekhez, alig több ez a szerzői név felismerésénél - aha, ez a háromnevű szerző az a háromnevű szerző. Ezúttal a szerző fülére szeretném irányítani a Párbaj a Grand Hotelben potenciális olvasóinak figyelmét. Volt Orbán János Dénesnek egy fotója, amely az első kötete mellett még jónéhány antológiába bekerült - napszemüveg, fülbevaló, egyszóval: a macho ikonikus figurája. Az új, gyűjteményes kötet hátlapján klasszicizálódik az imázs. Fülbevaló nincs, van viszont egy elegáns, cigarettatartó mozdulat, enyhe mosoly, lehajtott fejű magabiztosság. A beér(kez)ett költő arcmása. Csupán azért jelezném ezt a változást, mert rímel a gesztusra: a háromkötetes fiatalember gyűjteményes kötetet ad ki, amely egy vers híján teljes egészében tartalmazza addigi kötetei anyagát. Egy fél évtizednyi felfutási időről van szó, amelyet a gyűjteményes kötet borítója rendkívül egyenletesnek mutat, talán ez is hozzátartozik a klasszicizálódáshoz (kétévente egy-egy kötet, közli a borító, valójában A találkozás elkerülhetetlen megtöri ezt a sort, megjelenési éve helyesen: 1996). Mennyiben indokolható ez a gesztus a marketing és a könyvkereskedelem logikáján túlmenően? Végül is erre válaszolni az egyedüli igazán fontos vállalkozás. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy Orbán János Dénes (a továbbiakban: OJD) a kilencvenes évek második felének legmeghatározóbb erdélyi költője. Több értelemben is. Egyrészt: a korszak legjobb erdélyi versei közül jónéhány benne van ebben a gyűjteményes kötetben. Másrészt: OJD könyvei rendkívül kedvező kritikai fogadtatásban részesültek az egész magyar nyelvterületen. Ilyen alapon kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán kijelentéseket tenni OJD-ről, mint „erdélyi" költőről. Ha „erdélyiség" alatt valamiféle hangulati vagy tematikus prediszpozíciót is értünk, akkor nyilván nem. Maradjunk tehát az erdélyi-ség befogadói közegként és viszonylag behatárolható irodalmi korpuszként való értelmezésénél. Annál is inkább, mert, ahogy Magócsy István megállapítja, a nyolcvanas évek végén, illetve a kilencvenes években feltűnt magyar költők, beleértve OJD-t is, „szépen belesimultak a megelőző generációk által megteremtett irodalmisági rendbe"(l). OJD még egy szempontból meghatározó jelensége az erdélyi magyar irodalomnak: ő tűnik jelen pillanatban a legnehezebben kikerülhető hagyománynak egy bizonyos költőnemzedék számára. Jónéhány fiatal költő művei több, mint intertexturális kapcsolatban állnak verseivel. Azok a toposzok, amelyek OJD első kötetében tűntek fel látványosan: ödipális fiú-anya kapcsolat, az ürítkezés és a versírás közti „analógia", a nemi aktus sajátos, burkolatlan megjelenítése, illetve a városhoz/városokhoz való elégikus viszony OJD-i megverselése mintha megkerülhe- tetlenné vált volna, elég fellapozni az Előretolt Helyőrség Könyvek 1999-es termésének legjelentősebb hányadát. Ez is egyfajta recepció. OJD közben dolgozik, rendkívül következetesen. A gyűjteményes könyvben még világosabban lemérhető: azok a vonulatok, amelyek a második, harmadik kötetben hangsúlyossá váltak, jórészt már az első kötetben megvoltak csírájukban. OJD konzervatív költő, sőt, újabban követhető a lapokban, hogy konzervatív író is: ugyanazokat a remek fogásokat képes megvalósítani prózában is, mint versben, és ugyanazokat a mellényúlásokat is követi el újra meg újra. Nem akarom túlságosan leegyszerűsíteni a sikerült és kevésbé sikerült OJD-versek közti különbséget, amelyet a kritika eddig talán kétszer, Berszán István szenvedélyesebb, és László Noémi visszafogottabb hangján fogalmazott meg. Legszeren107
