Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Alföldy Jenő: Klasszikusok hiteles arcvonásai (Orosz László: A niklai remete és a kecskeméti fiskális)
Nem (csak) irodalomszociológia Irodalmunkban Csokonai az első, aki arra törekszik - szomorú kudarcot vallva hogy megéljen az irodalomból. Vörösmarty az első, aki sokszor nélkülözve, de meg tud élni írásaiból - persze nem versírásból, hanem színikritikákból, újság- és szótárszerkesztésből s egyebekből. A 19. század második felének konszolidáltabb évtizedeiig, a sajtó és a könyvkiadás elterjedéséig alig beszélhetünk „főhivatású" írókról. Irodalmunk sokáig földbirtokosok, papok és testőr- vagy katonatisztek kezén fejlődött. A kötetkiadáshoz és a népszerűsítéshez főúri mecénások támogatására volt szükség. Később, amikor kialakult a hazai szellemi élet intézményrendszere, már voltak jómódban élő írók, de csak akkor, ha az intézményrendszerben is elfoglalták helyüket mint hivatalok, irodalmi társaságok, szerkesztőségek vezetői vagy tagjai. Érvényes ez még az olyan sikeres költőkre, írókra és kritikusokra is, mint az idős Arany, Jókai vagy Gyulai. Ezek az irodalomszociológai szempontok nem kerülhetők meg: az irodalom a legfejlettebb társadalmakban is jelentős részben az anyagi helyzet függvénye. Orosz László könyve azonban sokkal tágabban értelmezi az írósors, költősors fogalmát, mintsem hogy kimerülne az alkotók gazdasági helyzetének tanulmányozásában. A mintegy nyolcszáz holdon gazdálkodó Berzsenyi gazdasági helyzete tekintetében is, a kapcsolatteremtés lehetőségeiben is előnyösebb helyzetet élvez, mint a vidéki iparoscsaládból származó Katona. Irósor- sukban mégis van hasonlóság. A késleltetett - Katona esetében csak a drámaköltő halála után bekövetkező - siker sajátos körülményeit, személyes okait vizsgálja Orosz László mindkét alkotónál, József Attilával mondva, a társadalomban „odakint" és a lélekben „idebent". Nélkülözhetetlen filológia Irodalmunk nagyjai körül akkor is sok a homály és félreértés, ha életük nyitott könyv, mint Petőfié (akinek mellesleg épp a születési és a halálozási helyét nem tudjuk pontosan). Berzsenyiről aránylag sok adalék áll a kutatók rendelkezésére, de nagy ellentéteket mutató személyiségének és gondolkodásának megismeréséhez ez is kevés. Katonáról eleve kevés dokumentum maradt ránk rövid életéből. Irodalmi kapcsolatai gyérek, így levelezése sem olyan kiterjedt, mint Berzsenyié. Csak évekkel halála után, a Bánk bán bemutatásától kezd foglalkozni vele az utókor, s a róla szóló irodalomban több a találgatás, mint a következtetés, több az elképzelés, mint a bizonyíték. Ezért van szükség filológiára, melyben ugyancsak van megsejtés, de a munka oroszlánrészében az intuíció sem pótolhatja a dokumentálható tényeket. Ugyanakkor az aprólékos adatok sokasága sem teszi nélkülözhetővé a személyes érzékenységet, a beleélő készséget és a hibátlan mérlegelést. Lelkiismeretesség és ügyszeretet Orosz Lászlóban együtt van a filológusi lelkiismeretesség és az a fajta megszállottságig menő ügyszeretet, amellyel meg kívánja ismerni és ismertetni klasszikusainkat, akik magyarságtudatunk és nemzeti művelődésünk pótolhatatlan részei. Berzsenyi a 20. században még elevenebben hat, mint a sajátjában. Hatása kiterjed a Nyugat első nemzedékére, Babitsra, Kosztolányira, Tóth Árpádra csakúgy, mint Füst Milánra, de Illyés, majd Nagy László és Csanádi Imre gesztusaiban és formakultúrájában is éppúgy jelen van, mint Jékely Zoltánéban, Takáts Gyuláéban, Weöresében. Katona kisugárzása is egyre nő az idővel. Haza és haladás, rebellisség és törvényesség, reálpolitika és önfeláldozás, magyarság és európaiság éppoly termékeny egyidejűséggel van jelen a Bánk bánban, mint a lélektani 104
